Az élet legszebb percei – tudatosságemelkedés a mindennapokban

Csodás vasárnapom volt tegnap. Azt hiszem, erre a napra emlékezni fogok mindig. Na, ne gondolj óriási dolgokra. Nem nyertem a lottón, nem voltam világkörüli úton, és nem is vettünk semmit. Egyszerű volt és nemes. Tegnap volt 5 napja, hogy az összesen 21 napos Varadeeksha mala szertartást csinálom. Ez egy indiai szertartás, melyet minden reggel napfelkelte előtt, és este lefekvés előtt kell csinálni. Napközben tartózkodni kell a hedonista élvezetektől, mint alkoholfogyasztás, telegyomor, cigaretta, kerülni kell az állati eredetű ételeket, a szexuális életet , és a csúnya szavakat, negatív gondolatokat, viszont kóbor állatok, madarak etetése erősen ajánlott. Mindezért cserébe tudatosságemelkedés és a fókuszban lévő életterület tisztulása, akadályok elhárulása a „jutalom”.

.

Tudatosságemelkedés a takaró alatt

Az 5. napon azt tapasztaltam, hogy egyre mélyül az a belső folyamat, melynek következményeként óriási béke és „minden úgy jó ahogy van” érzetet élek meg. Hajnalban megcsináltam a szokásos 45-50 perces szertartást, majd vasárnap lévén, visszabújtam a takaró alá.

Férjem átölelt és olyan meleget árasztott magából, mint egy kályha. Ebben semmi extra nem lenne, gyakran előfordul, de valamit mégis másképpen éltem meg. Az ágyat, a takarót és férjem ölelő karját olyan puhának, biztonságosnak és szeretőnek éreztem, mint amikor a mindenség ölel szerető karjával. Végtelennek tűnt idő és tér, és nem csak tűnt, mert én egy másik dimenzióba kerültem. A mozdulatlanságban nem volt más, csak a jelen pillanat, szeretet, béke és elfogadás. Nem voltak gondolataim, csak az üresség, annak minden élményével. Megtapasztaltam a jelen pillanatot a maga teljességében. Nincsenek rá szavak, hogy leírjam ezt az eddig még soha nem tapasztalt, vagy már feledett érzést, amit megéltem. Így maradtam, nem is tudom meddig, nekem óráknak tűntek, de biztos nem olyan hosszan, és maradtam volna még tovább, de aztán lassan elillant.

Tudatosságemelkedés szakrális helyeken

Délután felkerekedtünk és kirándultunk egyet Vácon. Valahogy minden annyira más volt számomra, mint eddig. Tisztább volt a kép. Élesebbek lettek a körvonalak és élénkebbek a színek. Ilyet egyszer már éreztem, a Csodák tanításainak feladatait végezve. Eszembe jutott, hogy most úgy bemennék egy templomba, és éppen „szembe jött” a Váci Dóm, így betértünk. Egyáltalán nem vagyok vallásos, de imádok ilyen szakrális terekben lenni, mert mérhetetlen csend és béke uralkodik bennük, főleg, amikor nem zavarja meg semmi és senki a nyugalmat. Próbáld ki egyszer, hogy azzal a szándékkal térsz be egy templomba, hogy ezt a tiszta minőséget megérezd benne. Nagyszerű élmény. Ültünk a padsorban, csukott szemmel és csak folytak a könnyeim a meghatottságtól, vagy ki tudja miért. Ez mostanában gyakran előfordul velem, minden előjel nélkül vagyok képes elérzékenyülni. Az ott kavargó energiák beindítottak bennem valamit, oldódott egy újabb blokk. Ezekért a pillanatokért mérhetetlenül hálás vagyok, mert tudom, hogy megint közelebb kerültem valódi önmagam megismeréséhez és megtapasztalásához. Mióta életem és önmagam megfigyelője lettem, különösen szeretem, amikor újabb felismeréseim születnek magamról, és arról, ahogy működöm a világban.

Tudatosságemelkedés a természetben

Aztán lesétáltunk a Dunapartra, éppen lement a nap a látóhatár mögött, olyan gyorsasággal, hogy már megörökíteni sem tudtuk, de gyönyörű fények voltak, az egyszer biztos. Sirályokat etettünk. Bevallom, mióta felnőttem, még ennyi szeretet és jóérzés nem volt bennem állatok etetése miatt. Úgy éreztem magam, mint kislánykoromban, amikor valami új dolgot próbálhattam ki. Teljesen más élmény volt, mint eddig bármikor. A sirályok tollai ezüstös-kéknek látszottak, és nagyon eleven volt a kép, ahogy rácsaptak egy-egy falatra.

Tudatosságemelkedés, mert élni így jó

Szerettem minden pillanatát és persze fogadkoztam, hogy sokkal több ilyen élményben szeretnék részesülni a jövőben. Tudom, hogy minden rajtam, rajtunk múlik, de valahogy mégis háttérbe szorulnak ezek az egyszerű, mégis felemelő helyzetek. Mert elsodornak minket a tennivalók, a munka és sok minden más is. Persze valójában ezek csak kifogások, és mi döntünk arról, hogy csak átrohanunk az életünkön egyhangúan, robot módjára, vagy megállunk kiélvezni a pillanatot. Rajtunk múlik, észre vesszük-e a helyzetben rejlő szépséget és tanítást. Számomra most azt tanította meg ez a vasárnap, hogy az, ami igazán értékes ebben az életben, az ott van egy karnyújtásnyira, valójában nem kerül semmibe, vagy csak alig valamibe. Az én szemléletem határozza meg, mire helyezem a hangsúlyt, mit hozok ki egy ilyen napból. Nem az a lényeg hol vagyok, mit csinálok. Csak az a fontos, hogy képes vagyok-e élvezni és megélni. Lehet ez egy film, lehet egy jó vacsora, amit együtt készítünk el, vagy lehet egy kellemes séta. Nem ez a fontos, hanem az együtt töltött idő, és az élet szépségeinek meglátása. Köszönöm, hogy megélhettem!

Kapcsolódó bejegyzések:

Tudatos és örömteli élet – ne vedd magad olyan komolyan Ragyogj, az élet habos torta Optimizmus hava – Élet én így szeretlek! Tudatos élet – játékosság minden mennyiségben #2 Hitelesen élni, hiteles élet: önmagam felvállalása