Azt írta nemrég valaki, hogy a spiritualitás egy nagy kamu, mert sohasem esik szó olyan kényes témákról, mint például a hűtlenség. Ez egyszerűen nem igaz! Az sem, hogy kényes témákról sohasem esik szó, és az is sületlenség, hogy amiatt lenne kamu bármi is, mert valamiről nem beszél. És most nem azért írok róla, hogy megfeleljek bárki elvárásainak, főleg nem olyasvalakinek, aki alátámasztást keres a korlátozó nézőpontjaihoz, hanem mert ma reggel egy felismeréssel lettem gazdagabb, ami éppen a megcsalás témáját érinti.
Lehetséges, hogy ennek a témának a körüljárását nem éppen ezzel kellene kezdeni, és tervben van jó néhány cikk, de ma ez motoszkál bennem a legerősebben, így engedek a késztetésemnek, és erről írok.
Semmiképpen sem szeretnék állást foglalni az ügyben, hogy a hűtlenség az jó, vagy rossz, a monogámia jó, vagy rossz, egyetlen személy mellett leélni az életünket, az mennyire önfeláldozás, hőstett, netán hülyeség. Nem ítélkezem a szeretők és a szeretőt tartók felett. Ebben a kérdésben is felesleges általánosítani, hiszen minden azon múlik, hogy kinek mi működik. Lehet egy szeretői viszony tápláló a házasságra, és ugyanúgy lehet romboló is. Az, ha ebben nincsen összhang két ember között, abból lehetnek nemkívánatos helyzetek…
Alapvetően ez a világ rosszá teszi a megcsalást, és mi csodásan asszimilálódunk ehhez a nézethez, valószínűleg ez elég erőteljesen előtérbe is helyezi az életünkben ezt. Annál is inkább, mert az ember mindig keresi az izgalmakat, a megújulást, az új impulzusokat.
Van aki ezt az élete teremtésében leli meg, és élvezi a létet. És vannak akik az izgalmakat, a megújulást, az új impulzusokat egy szerető képében vélik megtalálni. Akkor is, ha ezzel kockára tesznek mindent, akkor is, ha csak lopott órák jutnak, ami semmit sem old meg, és akkor is, ha közben bűntudat gyötri a feleket.
És ezzel nem akarom azt mondani, hogy aki jelen van az életében, tudatosan teremti és élvezi, az sohasem él a kínálkozó lehetőséggel, dehogynem! Csak nem mindegy, hogy azt hogyan, milyen indíttatásból teszi, és mennyire tiszteli meg vele önmagát, és az érintetteket. (Ezt most itt nem fejtem ki bővebben, hogy ez mit is jelent. Ez az írás nem erről szól.)
Viszont amiről itt most szó van, és amire ma reggel éber lettem, hogy ez a legtöbb esetben egy pótcselekvés, és a háttérben az unatkozás állhat. Különösen azokban az esetekben, amikor nem arról van szó, hogy a házasság, vagy főállású kapcsolat tönkrement, és fel akarnák rúgni (keresik az utódot), vagy legszívesebben felrúgnák (csak nem merik) a „hivatalos” kapcsolatot.
A szeretői viszony egy pótcselekvés.
És nem abban az értelemben, ahogy erről beszélni szoktak. Nem a kapcsolat hiányosságairól van szó, nem arról, hogy kevés a program, vagy a segítség, vagy megfakult a szex. NEM! NEM A TÁRSBAN ÉS NEM A KAPCSOLATBAN KERESENDŐ A FELELŐS! Bármennyire is szeretnék áthárítani.
Arról van szó, hogy a harmadik fél arra kell, hogy elfedje a belső tátongó űrt. Mindazt, amit az illető saját magának nem ad meg és ezért kívül keresi. Az új impulzusok elnyomják a hiányérzetet, és átmenetileg, leginkább arra a néhány együtt töltött órára, kereknek tűnik a világ. Csakhogy a világ odabent kezdődik!
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bárki is rossz lenne, aki ezt így csinálja. Valószínűleg nem is tud róla, hogy a belső unatkozás idézi elő az ámokfutást.
Mi lehet emögött a belső unalomérzet mögött?
- Lehet az élet élvezetének a hiánya. A világ orgazmikusságának nem befogadása. Kizárólag a szexben és az orgazmusban tudja megélni azt az egységélményt, ami egyébként ott van minden fában, virágban, gyermekben, nevetésben, sírásban, ételekben, a kreativitásban és minden egyes létezőben. Nem azt jelenti, hogy nem veszi észre a szépséget a világban, hanem azt, hogy nem fogadja be, nem éli meg igazán a gyönyört, és emiatt hiányérzete támad. Számára az egységélmény, az orgazmikusság a szexszel egyenlő.
- Lehet, hogy nála a figyelem és törődés nem belülről fakadó és kiteljesedő folyamat, hanem másoktól várja, hogy boldoggá tegyék. És mivel ez lehetetlen, csak rövid ideig lehet kielégítő.
- Lehet egy belső bizonytalanság, amivel nem hajlandó szembenézni, és külső eszközökkel, a hódításain keresztül próbálja meg bebizonyítani, hogy értékes, hiszen kell másoknak.
- És még az is lehetséges, hogy nem éli meg saját kreativitását, az érdeklődése korlátozott, nem találja izgalmasnak a létet magát.
Mindezt kivetíti a társára, a kapcsolatra és mivel az nem tökéletes, késztetést érez, hogy kiegészítse. Csak valahogy így sem tökéletes, mert akkor meg jön a bűntudat, a félelem a lebukástól, és éppen az marad el, amiért az egészet működteti.
A belső űr és unalom végleges megszüntetésére egy viszony alkalmatlan!
Viszont éppen az önismereti út, a lénye felszabadítása teljesen eljuttathatja oda, hogy ezt az űrt, a belső unalmat kitöltse valami egészen más. Intimitásba kerüljön magával, megadja magának a tiszteletet, a hálát, a bizalmat, hajlandó legyen a sebezhetősége megmutatására, és ismerje el mindazt, amit tud. Amikor idáig eljut valaki, már nem érzi szükségét a viszonynak. Lehet, hogy akkor is választja, de már nem a szükség vezérli benne! Azt hiszem ezzel jelentősen esne a pótcselekvés-motivált viszonyok száma.
Ki vagy te a történetben?
Ha te az vagy, akit megcsaltak, akkor tudd, hogy nem te vagy az oka! Különösen akkor nem, ha érzed, hogy te mindent megadtál, amit csak tudtál. Nem vagy kevés! Egyszerűen ne hibáztasd magad semmi miatt. A társad belső űrjére, bármennyire is szeretnéd megmenteni őt önmagától, nem lehetsz hatással. Azt csakis ő tudja megváltoztatni!
Ha te vagy, aki szeretőt tartasz, akkor se tedd rosszá magad! Lehetséges, hogy nem ez volt eddigi életed legjobb döntése, de mindig van lehetőséged mást választani! Felismerni, mi motiválta a választásodat, és tenni azért, hogy olyan lehetőségeket teremts, amik építik az életedet és nem lerombolják. (Ha a viszony emeli a kapcsolatodat a pároddal, ha azért választottad, hogy belemész, mert így tisztelted meg magad a leginkább, és ha tudod olyan zavaró beültetések nélkül működtetni, amilyen a félelem és a bűntudat, akkor hajrá, csináld tovább.)
Ha szerető vagy, akkor csak arra kérlek, hogy nézd meg, megtiszteled-e magadat azzal a viszonnyal. Emeli-e az életedet, hozzátesz-e, táplál-e, és nagyobbat teremt-e neked, mintha nem lennél benne!
Egy csomó nyitott kérdést hagytam ebben az írásban, lehetséges, hogy olvastál olyat, ami felháborított, vagy valamit, amit nem értettél.
Kérlek, menj a saját tudásod szerint!
Minden, ami könnyű neked, az igaz a számodra. Ha az a könnyű, hogy szeretőd van, akkor élj így, ha az, hogy megengeded a társadnak, hogy így tegyen, akkor tedd ezt, és ha szerető vagy és neked ez működik, akkor legyél az. Nem célom megváltoztatni a nézőpontodat, csak felvillantottam az enyémet…
Szeretnél sokkal tudatosabb életet élni, tudatos választásokat hozni? Hozzájárulhatok ehhez? Add meg az adataidat és küldöm neked a 21 tippet:
Adatkezelési tájékoztató itt >>
