Anyukámtól rengeteget hallottam azt a mondatot, hogy „Pont olyan vagy, mint apád!”, és nem éppen pozitív kicsengése volt. S mivel apukám sokkal inkább volt az, akire hasonlítani szerettem volna, ezt egyáltalán nem vettem sértésnek, sőt büszke voltam rá. Aztán később rájöttem, hogy a mimikri (mások lemásolása), mennyire korlátoz engem abba, hogy az legyek, aki valójában vagyok. Bár apu nagyon határozott, következetes, és „jég hátán is egyedül megélek” típus, ez sokszor megy át keménységbe, fafejűségbe, makacsságba, merevségbe, segítség el nem fogadásába és maximalizmusba. Ezeket másolni, nem éppen a legjobb, sőt bármit másolni (mimikrizni), oda vezet, hogy közben feladjuk önmagunkat. Ez egyáltalán nem tudatos, és egyik célja, hogy beilleszkedjünk a világba, ahol élünk. Nekem ez olyan jól sikerült, hogy nem csak a személyiségjegyeket másoltam le, hanem az alkatot, a testi merevséget, és a porckorongsérveket is.
És akkor jött a felismerés, dehogy akarok én ilyen lenni! (Akkor még nem tudtam, mi is a mimikri.)
Láttam, hogy hova vezet ez, és láttam, hogy nekem ez nem jó irány. És az első reakcióm az ellenállás volt, amihez azért a „két dudás nem fér meg egy csárdában” jellegű viták is hozzájárultak. Elkezdtem lebontogatni ezeket a korlátokat, sokat változott is a helyzet, viszont volt egy csomó minden, amire nem láttam rá, vagy nem akartam rálátni…
És akkor jött az Access, és a mimikri kezelés, ami oldotta ezeket a „láthatatlan” nézőpontokat, mintákat, és sokkal megengedőbbé tett, mint amilyen eddig valaha is voltam. Néha még az ellenállásom feltámad, olyankor hajlandó vagyok ránézni, felismerem, hogy mit csinálok, és megváltoztatom. Vagy nem, de az már az én választásom, és nem automatizmusból működöm.
Az én sztorim, amit most leírtam neked, eléggé szemmel látható volt, viszont rengetegszer észre sem vesszük, hogy lemásolunk nézőpontokat, mintákat, mert nem annyira kiterjedt, látványos, mint apu és az én esetemben. Hányszor, de hányszor akarjuk megérteni a családtagjaink, barátaink működését globálisan, vagy akár egyes helyzetekben, ezért lemásoljuk őket, vagy teremtünk magunknak is egy hasonló szituációt. Vagy azért másoljuk, hogy megértsük, mi zajlik bennük, és találjunk rá megoldást, vagy azért, hogy elkerüljük.
Az is megtörténhet, hogy valaki annyira kompetens az életünkben, olyannyira felnézünk rá, hogy olyanná akarunk válni. Ez első ránézésre nem tűnik kerülendőnek, mégis érdemes ránézni, hogy mi a jó ebben nekünk, miért is kéne bárkitől, bármit átvenni? Az amikor valakinek tetszik a hozzáállása, vagy teremtő képessége, vagy bármi, az nem jelenti azt, hogy le kéne másolnunk és magunkba zárni. Lehet ezt úgy is, hogy miközben önmagunk vagyunk, kérünk abból az energiából mi is. Ez teljesen más energetikailag, mint a mimikrizés.
Amikor lemásolunk, olyankor nem vagyunk önmagunk nagyszerűsége. És ez ezzel a legnagyobb gond!
Bezárjuk a testünkbe, miközben próbáljuk leutánozni, vagy megérteni a többieket, és ez megváltoztatja a testünk struktúráját, megjelennek azok az érzelmi minták a testünkben, amik nem is a sajátunk. A kreativitás, az alkotás, a létrehozás, teremtés helyett, az utánzást (mimikri) választjuk, és valaki más életét éljük!
Ebben így nincs érzékelés, tudás, létezés és befogadás, ez olyan, mint amikor bemagoljuk a leckét, és azt ismételgetjük automatikusan mindenre. Robotpilótára váltunk, és valaki más útját járjuk. És ha az, még oly vonzó is, akkor sem a miénk.
Access testkezelés – Biomimetikus mimikri
Arra hivatott, hogy kioldjon mindent, amit lemásoltunk és berögzítettünk a testünkbe. A mintákat, nézőpontokat, utakat, fájdalmakat, valóságokat, amik nem a tieid, csak leutánoztad, lemásoltad őket másoktól.
Milyen lenne az életed, ha ezek nem korlátoznának? Mekkora felszabadulást élhetne meg a tested, ha ezzel a kezeléssel kioldódna mindaz, amit lemásoltál?
Gary Douglas, az Access alapítója azt javasolja, hogy 200-300 alkalommal futtassuk a Biomimetikus mimikri proceszt, és a testünk szerkezete teljesen megváltozik. Ehhez persze időre van szükség és arra, hogy futtassuk egymáson és magunkon ezt az energiát, mert akkor megélhetjük kezelésről-kezelésre, hogy mennyire felszabadító, ahogy egyre nagyobb teret érzékelünk a testünkben.
