5+1 elmetrükk, ami benne tart a dobozban. Az elménk csodálatos! Csak nem egészen arra használjuk, amire hivatott. Így aztán elkezd hátráltatni, falakat építünk a közreműködésével , és akadályozzuk saját magunkat. Gary Douglas az Access alapítója azt szokta mondani,
„Dobd el az agyadat! Ha gondolkodsz, megbüdösödsz!”
Lehet benne valami.
Itt van az 5+1 elmetrükk, előre szólok, kicsit hosszú lesz. Lássuk mennyire vagy kitartó? 🙂
#1 Tökéletességmánia
„Nem adhatsz ki mást a kezedből, csak ami tökéletes. Mindaddig javítgasd magad, amíg el nem éred a maximumot. Nem, még nem vagy kész, csiszolgasd csak tovább. Csak az a megfelelő, ami tökéletes. Tökéletes munka, tökéletes külső, tökéletes személyiség, tökéletes társ, tökéletes élet. Néha ezek együtt, de akár külön-külön is, de az már nem biztos, hogy tökéletes.”
Így aztán soha sem állsz elő a műveddel, soha nem nézel bele úgy a tükörbe, hogy ó, igen, rendben vagyok. És senki sem lesz elég jó neked, hiszen nem üti meg a tökéletesség illúzióját. Ez mennyi kényelmetlenséget okoz? Hányszor keseríted meg az életedet azzal, hogy kergeted, és nem éred el?
És hányszor próbálsz a tökéletesség maszkja mögé bújni?
Csak arról beszélni, ami a kirakatban jól mutat. Mennyire feded el azokat, amiket a hibádnak tartasz, amik úgy érzed, rossz fényt vetnének rád? Takargatod őket, és úgy teszel, mintha te felette állnál azoknak, akik nem ezt teszik.
Én meg azt mondom, hogy éppen a tökéletlenséged által válsz szerethetővé. A tökéletes, túl steril. Mellette mások kicsinek érzik magukat, és emiatt ellenszenves lesz. Milyen lenne, ha megmutatnád magad, olyannak, amilyen vagy. Mindazzal együtt, amit hiányosságnak, gyengeségnek vélsz. Lehet, hogy azok nem is hiányosságok? Lehet, hogy a gyengeségedben rejlik valami olyan potenciál, ami megváltoztatja a világot?
És félre ne érts! Nem azt mondom, hogy adjunk ki ócska dolgokat a kezünkből. Törekedjünk a minőségre, viszont nem kell, hogy tökéletes legyen. Inkább adjunk, mint azért ne tegyük, mert az még nem tökéletes!
Egy 1-10 skálán, hányasra értékelnéd a benned feltörekvő tökéletességmániát? Az enyém kb 7-es. És ez már nagyon király, mert 10-ről indultam.
#2 Önbántalmazás (bírálat-hibáztatás)
„Már megint mit csináltál? Nem vagy képes megoldani? Te vagy a hibás, miért mentél oda? Nem kellett volna azt mondanod neki! Nem érsz te semmit. Csúnya vagy, kövér vagy? Most nézd meg, Julcsi mennyivel jobb nálad! Ezt elszúrtad! Tök béna vagy, ahogy fogod. Nem vagy képes rendesen megcsinálni?”
Ismerős mondatok, amiket az elméd belső monológként nyomat neked? És a legtöbbször, ahelyett, hogy leállítanád, igazat adsz neki. Mert a belső monológ megjelenése előtt, a külvilágból is ez ment feléd. Ezt hallottad a szüleidtől, a tanároktól, vagy másoktól a környezetedben. Ezt tanulta meg az elméd, és kezdett rá idővel ugyanerre. Szóval akkor ez nem feltétlenül az elme bűne? Bizony nem. Amikor még akkora voltál, mint egy borsószem, eszedbe nem jutott volna bántalmazni magad. Csak átvetted másoktól.
Mi lenne, ha leszoknál róla? Milyen lenne akkor az életed?
Egyre többet szólal fel a világ a bántalmazás ellen. Arról sohasem esik szó, hogy a legtöbb bántalmazást önmagunktól szenvedjük el.
Mennyire egyszerű lenne ezen változtatni?
Mi lenne, ha abbahagynád önmagad bántalmazását? Lehetséges, hogy akkor érzékelnéd a saját nagyságodat?
Én önbántalmazásból 1-est adok magamnak az 1-10 skálán, és ez itt most egy szuper érték! Nagyjából 7-ről indultam. És te? Hol tartasz?
#3 Szabálykövetés
„Viselkedj rendesen, tartsd be a szabályokat! Nem szegheted meg őket, mert akkor megbüntetnek. Te fogsz rosszul járni. Inkább húzd össze magad, és állj be a sorba. Be kell illeszkedned. Látod, itt mindenki betartja a szabályokat. Első a kötelesség, azután jöhet a szórakozás, de sose feledd, ami tilos, az tilos. Nem véletlenül vannak dolgok tiltva. Jól is nézne ki a világ, ha mindenki szabályszegő lenne. Te nem lehetsz renitens.”
És ennek az ellentéte, látszólag nem ide tartozik, de valahogy mégis. „Szabályok? Nehogy már betartsak egyet is. Nem engedem, hogy megmondják nekem mit és hogyan, majd én tudom. Tojok a szabályokra, ellene megyek mindnek.”
Nem a szavakban van a lényeg, hanem az energiákban, ami mögöttük van!
Akár jó gyerek vagy, és azonosulsz, akár ellenszegülsz, a szabályok uralkodnak rajtad. Mindenhol, ahol nem a pillanat alapján döntesz arról, hogy választod a szabályt, vagy sem, ott automatizmussá vált és korlátoz téged. És mindenhol, ahol előre eldöntöd, hogy melyik úton mész, ott falakat építesz, és kizárod a lehetőségét a más választásnak.
A szabályok azért jöttek létre, mert valamikor az idők folyamán elnyomtuk a belső éberségünket.
Átvettük mások szabályait, mert kényelmesebbnek tűnt, hogy azok mentén menjünk. Akkor is, amikor emiatt hűtlenek leszünk magunkhoz, akkor is, ha a testünk pontosan megmutatja, hogy mi lenne számunkra a működő lépés. Nem választjuk, mert akkor önálló választásokat kéne hozni. Ráadásul a kiépített korlátaink nem engedik látni, hogy vannak más lehetőségek is.
Én leginkább szabályszegő voltam, és lázadó. Ki nem állhattam az elnyomást, a korlátokat, de nem választottam mást, hanem lázadtam ellene. Lázadtam az egész világ ellen. Vicces, elmentem fegyveres testülethez dolgozni, ahol eltöltöttem 25 évet. Hát, ha valahol voltak szabályok, akkor ott igen. Olykor ott is lázadtam, elégedetlenkedtem, ellene mentem a főnökeimnek (nem mindig kedveltek érte), összességében azonban megtanultam követni mások szabályait.
És most? A szabálykövetésem, mondjuk valahol 2-3 között mozog. Ez inkább csak azt jelenti, hogy nincs bennem ellenállás, ha szabályról van szó, viszont azt, hogy követek-e egy szabályt vagy sem, azt attól teszem függővé, hogy mit mond a belső iránytűm. Te hol tartasz most az 1-10 skálán?
#4 Kontrollálás
„Meg kell tudnod, mi lehet a fejében? Mire gondolhat most? Tudnod kell! Ha most így döntesz, akkor majd, hogy alakul életed hátralévő része? Most ő miért azt csinálja, szerintem sokkal jobb lenne, ha ezt csinálná. Fel kell készülnöd minden váratlan eshetőségre. Lehet, hogy olyat kérdeznek, amire nem tudsz válaszolni. Most akkor lehet, hogy elhagy? Elvett feleségül, most már csak nem tesz ilyet.”
Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal bombáz az elméd. Mindent tudni akar előre, minden lépést, és arra jövő választ. Tudni mindenki gondolatát, motivációit, elkerülni a katasztrófákat. Pontos tervet készíteni arra, amit szeretnél, és azt hogyan érheted el.
Aztán itt van a kontrollálás önmagunk felett.
Amikor nem engedjük szabadjára magunkat, hanem viselkedünk. Azt akarjuk, hogy elismerjenek, szeressenek, tökéletesnek lássanak. Nem mutatjuk meg, vállaljuk fel a sebezhetőségünket. Nem vagyunk felszabadultak, nem merünk kilógni a sorból, és vállalni, hogy lesznek, akiknek az sok lesz, félünk, hogy megítélnek. Inkább börtönbe zárjuk magunkat.
Mennyi korlátozás!
Nagyjából olyan, mint amikor lovagolsz és olyan szorosan tartod a gyeplőt, hogy feltöri a kezed, a ló meg nem nézhet se jobbra se balra, csak előre. Pontosan azt kell csinálnia, amit te diktálsz neki. Útelágazáshoz értek, a két ösvény közül az egyiken egy hatalmas kígyó tekereg, és a ló ezt pontosan érzékeli, te viszont nem látod. Hiába akarna a másik ösvényen menni, te nem engeded meg neki, egyenesen a kígyóhoz irányítod. Aztán csak csodálkozol, hogy felágaskodott, és te leestél a hátáról, éppen a kígyó mellé.
Amikor kontrollálsz az éppen ilyen. Erőszakosan uralod a helyzetet, akarod a végkimenetelt, és lehetséges, hogy van annál sokkal kiterjesztőbb, mint amit elhatároztál, de ezt meg sem látod. Úgy szorítod a gyeplőt az univerzum hátán, hogy mozdulni sem tud. Aztán mégis őt hibáztatod a végkifejletért, vagy ha éppen nem haladsz semerre sem.
Nem a kontroll maga a probléma, hanem az energia, amit mögé teszel.
Van a kontrollnak egy olyan formája, nevezzük inkább irányításnak, amikor kezedben a gyeplő, te szabod meg az irányt, és szabad kezet adsz a hogyan, és a végeredmény tekintetében. Te irányítasz, de ez nem zsarnokság, hanem demokrácia.
Hát őszintén szólva én ezer évig zsarnokoskodtam. Mindenkinél jobban tudtam, mi a jó neki. Vasmarokkal kontrolláltam. Aztán volt ennek egy finomabb formája is, de végeredményben nem volt más, csak kevésbé volt bántó. Ha most osztályozni akarom, akkor még mindig adnék ennek egy erős 3-t. A családom szerintem 4-t adna. Van még hova tovább, akár magam, akár a környezetem tekintetében, viszont hatalmas sikernek könyvelem el, hogy a 10-ről ide jutottam. Nézd meg, nálad mi a helyzet a kontrollálással? 1-10?
#5 Bűntudat- szégyenérzet
„Ez is miattad van, te vagy a felelős! Megbocsáthatatlan, amit tettél! Szégyelld magad. Ezt igazán nem érdemelte meg! Hogy tehettél ilyet? Milyen ember vagy te? Jobb lenne, ha a föld alá bújnál, nem érdemelsz bocsánatot.”
Súlyos szavak, és súlyos érzések. A bűntudattal a lényedet semmisíted meg. Ezt az egészet elültette a világ benned. Nem volt ott eredendően. Mert van, amit a világ jónak, helyesnek ítél, és ha te valami mást cselekszel, akkor te rossz vagy. Ha pedig rossz vagy, akkor legyen tőle rossz érzésed. Legyen bűntudatod, és szégyelld magad. Csak hogy a világ, nem egy felsőbbrendű, mindentudó valami, hanem egyének összessége. Nem nagyobbak, okosabbak nálad. Pusztán, ha elég ember áll be a sorba egy ítélet mögé, akkor abból már erkölcsi norma lesz, vagy éppen negatív ítélet.
Mindenképpen tartozni szeretnél közéjük? Mindenképpen be akarod venni a szabályrendszerüket?
Mert akkor beveszed a bűntudatot is. A szégyenérzetet is. Te választasz! Megteheted azt is, hogy kidobod az összes rád ragasztott, bevett, lemásolt mintát, és azt választod, hogy megalkotod a saját életedet. Ebben a világban, de nem a világ szabályai szerint. Azt használod, ami számodra teres, ami kinyit és könnyűvé tesz. Lefogadom, hogy a bűntudat nem lesz közöttük, hacsak nem vagy mazochista. Mert akkor lehet, hogy élvezed a bűntudatot. Ha nem vagy, akkor nincs szükséged bűntudatra.
Lehet, hogy aktiválódik ez a beültetés, akkor, ahelyett, hogy belemennél, és magadévá tennéd, egyszerűen ismerd fel, nem a tiéd. Dobd ki, tisztítsd meg, töröld el, engedd útjára, amit éppen tudsz.
Sokszor durván jelenik meg és mardos, és sokszor nagyon rafináltan, csak valami nagyon „finom” kényelmetlen érzésként fut a háttérben, hogy szinte be sem azonosítod, jé bűntudatom van. Utóbbit se hagyd figyelmen kívül, mert mérgezi az életedet.
Az én életemben a bűntudat szinte nincs is jelen. Nem volt ez mindig így. Most talán 1 a 1-10 skálán, de 5-nél sohasem volt erősebb. Nézd meg nálad mi a helyzet?
#+1 Megfelelni vágyás
„Bármit csinálsz, soha sem fog elismerni. Mindig lesz valami kifogásolni valója. Hiába törekszel, hogy kicsikarj egy kis megbecsülést, folyton kritizálni fog. Nem vagy elég jó. Nincs benned semmi különleges. Be kell bizonyítanod, hogy jobb vagy, mint gondolja”
Mennyire teszi pokollá az életedet, hogy a fókuszod azon van, hogy valaki másnak teljesíts? Nem azzal foglalkozol, hogy neked mi a kellemes, hanem, hogyan feszülj meg azért, hogy egy kis elismerést kicsikarj. Az elméd dünnyög, te pedig mész utána. Mi lenne, ha egyszerűen csak jól éreznéd magad az életedben, és megengednéd, hogy emiatt bárki megítéljen. Tudva, hogy az ő ítélete, az csak egy nézőpont, és kizárólag akkor van hatással a te életedre, és az önmagadról alkotott képre, ha te ezt megengeded. Mi lenne, ha nem engednéd meg? Bárki, bármit gondolhat rólad szabadon, és te inkább azokkal vagy kapcsolatban, akikkel együtt lenned könnyed és kiterjesztő.
Aki inkább összeszűkíti a teredet, és kicsivé tesz téged, az nem feltétlenül terjeszti ki az életedet (lehet, hogy valamiben igen), érdemes megnézned, mit teremt, miben hozzájárulás, ha vele vagy?
Leginkább szülőkkel, párkapcsolatban, főnökökkel, barátokkal szemben jön elő a megfelelés. Ilyenkor mindig magad fölé helyezed, és a véleményét jelentőség telivé teszed. Mi lenne, ha levennéd őt a polcról? Azért mert azt a pozíciót tölti be az életedben, még nem több nálad. Egyenrangúak vagytok. Mi lenne, ha a véleménye is pont annyi lenne, mint bárki másé? Egy érdekes nézőpont.
Tudom, hogy ezt nem mindig könnyű meglépni, hosszú ideig hittem azt, hogy egyszer megkapom a vágyott elismerést. És egyszer csak azt mondtam, oké, lesz@rom, de ez még mindig az ellenállás verziója volt. Később jött, a hullámzás, néha belecsúsztam, és még most is nagy ritkán, és egyetlen személlyel. A skála 10-es fokáról indultam, most a 2-en vagyok. Rengeteg dolgom volt vele, és már egyre jobb!
Nálad mi a helyzet? Hol tartasz most? 1-10?
Gratulálok, ha idáig eljutottál az olvasásában. Kicsit hosszú ez a cikk. Ha szeretnél még ennél is tovább lépni, és hajlandó vagy az életedet az elméd helyett te irányítani, akkor várlak a Térkép önmagadhoz! – személyiségprofil elemzésen vagy a Turbózd fel magad! egyéni online konzultáción.
Ha szeretnél még több tippet, amivel megváltoztathatod az életedet, akkor iratkozz fel az ingyenes 21 TIPP-re:
