Éjjel 11 van, és nem jön álom a szememre. A szél zörgeti a redőnyt, a gondolataim száguldoznak, és milyen más kérdések jelenhetnének meg benne ilyen idő tájt, mint a következők: Hogy lehet ennyi sérült nő a világban? Mi az oka, hogy ilyen nehézkesen működnek a kapcsolatok? Mi miatt beszélnek el egymás mellett a párok?
És eközben sóvárogva nézzük a romantikus filmeket, és vágyjuk az intelligens érzéki pasikat, csak valahogy nincsenek sehol. Tényleg akkora nagy igény, hogy a nő szeretne valakit, akivel jókat beszélgethet, akiben megbízhat, és tisztelhet? Tényleg annyira nehéz lenne felismerni, és még nehezebb megtenni, azt a néhány dolgot, amire a nő vágyik, vagy inkább arról van szó, hogy a legtöbb férfinek eszében sincs a kedvünkre tenni. Legfeljebb egy rövid ideig.
És most rögtön elnézést is kérek azoktól a férfiaktól, akik nem tartoznak ebbe a körbe. Higgyétek el, nagyítóval keresünk benneteket. És mielőtt úgy tűnne, hogy ez egy férfiakat fikázó írás, rátérek arra a szerintem elég lényeges dologra, amit most felismertem, és ami miatt felkeltem és hajlandó voltam bekapcsolni a notebookomat, hogy leírhassam, mielőtt végleg feledésbe merül.
Szóval, amit én látok és időnként magamon is tapasztalom, hogy nem tiszteljük magunkat, csajok!
És nem csak a fiatal lányokról van most szó, hanem a nők összes korosztályáról. Annyira vágyunk egy társra, hogy inkább levágjuk kezünk, lábunk, szárnyaink, összemegyünk kicsibe, csak hogy legyen mellettünk valaki.
Az, hogy a partner valóban hozzáad-e az életünkhöz, hogy megtiszteljük-e magunkat azzal a kapcsolattal, arra már nem szívesen nézünk rá. Hajlandóak vagyunk úgy élni, akár éveken át, hogy a kapcsolat nem is tápláló a számunkra. A „kedvest” szolgáljuk, támogatjuk, és közben hol vagyunk mi, a saját életünkben?
Na de ha mi nem tiszteljük magunkat, akkor más se fog!
Mi a meglepő abban, hogy ezek után a pasik elkényelmesednek, és sem tiszteletet, sem nagyrabecsülést nem kapunk? Úgy tesznek, mintha nem értenék, mi a csudát akarunk. Aztán meg minek is tennének energiákat abba, hogy táplálják a kapcsolatot? Hiszen nem fenyegeti veszély a családi tűzhelyet, így is, úgy is maradunk.
Elveszítettük a tartásunkat!
Hagyjuk magunkat megalázni, beleegyezésünket adjuk olyan helyzetekhez, amik kicsivé tesznek, összeszorítanak. Pusztán azért, hogy legyen valaki, aki esténként ledől mellénk a kanapéra. Mi a jó ebben, amit nem vettünk észre? Reménykedünk, hogy holnap valami más lesz, talán megjön az „esze”, és másképpen választ. Minek tenné? Neki jó így, és bár hallja, felfogja, tudja, hogy ez nem éppen az, amit mi szeretnénk, az energia amit érzékel sokkal erősebb: bármit megtehetek, a nőm úgyis marad!
Semmiképpen sem akarom azt mondani, a kapcsolataink kukába valók, hiszen vannak részei, amik nagyon is értékelhetők. És azt sem mondom, hogy minden nőnek ugyanazok a dolgok fontosak, hogy lenne egy „mi az ideális” lista, amit mindenki egyöntetűen követeljen meg. Inkább azt mondom, hogy nézd meg, neked mi az, ami még belefér, amivel kompatibilis maradsz, és mi az, aminek megengedésével már inkább bántalmazod, mint megbecsülöd saját magad.
Látok szeretőket, akik annak reményében, hogy leválthatják a főállásút, vagy pusztán némi maradékért, belemennek tiszavirág életű viszonyokba. Látok feleségeket, akik homokba dugják a fejüket, és benyelnek mindent. Látok kapcsolatra vágyókat, akik inkább lejjebb adják az igényeiket, de megállnak az első szembejövőnek. Aztán telesírják a párnájukat. Hol van ezekben önmaguk tisztelete?
Nem erkölcsi szabályokról beszélek, és nem arról mi a helyes és mi a helytelen. Nincs ítélet abban amit írok!
Vannak szeretők, akik tökéletesen elégedettek a lopott találkákkal, vannak egyéjszakás kalandok, amik valódi hozzájárulást adnak, és egyik fél sem lát bele többet. Vannak feleségek, akik tolerálják férjük félrelépéseit. Nekik megfelel úgy. Az ő életüket kiterjeszti. Ott nincs arról szó, hogy ne tisztelnék meg magukat ezzel a kapcsolattal, hacsak nem a kapaszkodás, a lemondás motiválja.
Ami hozzáad az életedhez, ami kiterjeszt, és tovább emel, az működik. Kinek mi?
Ha viszont kényelmetlenül érzed magad valamiben, és csak azért vagy benne, mert azt hiszed, nem juthat neked jobb, akkor lehetséges, hogy tévúton jársz. És akkor bizony nem tiszteled magadat, ha továbbra is azt választod, ami nehéz neked. És ha így teszel, az sem gond, csak ez így nem oda visz, ahová menni szeretnél.
És így hiába várod a férfitól, hogy majd a tenyerén hordoz. Miért tenné. Érzékeli, hogy te akkor is maradsz, ha csak a tizedét teszi meg annak, amit megtehetne. És ha most azt mondod, te már annyiszor mondtad, kérted, akkor én ezt elhiszem. De nem elég mondani! Meg kell mutatnod, hogy fontos vagy magadnak, hogy magadnál te vagy az első helyen, ki kell állnod önmagadért, és azt az életet élni, ami számodra működőképes. És ez lehet bármi, a lényeg, hogy válaszd, és mindent, ami nincs összhangban ennek az energiájával, abból legyél hajlandó kilépni. Engedd el! Még a párodat is! Válaszd magad! Követeld meg magadtól, hogy eszerint élsz!
A megkövetelés energiája, nem azonos az elvárással. Ez inkább olyasmi, amit magunk felé teszünk. Pl. megkövetelem magamtól, hogy tápláló kapcsolatban vegyek részt. Ugyanakkor nem várom el, hogy a párom ennek megfeleljen. Megengedésben vagyok azzal, ha ő nem ezt, vagy nem így szeretné. Tehát nem várom el tőle, hogy megváltozzon, más életet éljen, mint ami fekszik neki. Viszont rajtam áll, hogy választom-e így, vagy továbblépek.
Még hozzátenném, hogy itt, nem arról van szó, hogy a másiknak kéne boldoggá tennie! Hanem arról, hogy olyan kapcsolatot választunk, ami megfelel nekünk, és a másik kedvéért nem kicsinyítjük le magunkat, nem rendelődünk alá, és nem elégszünk meg kevesebbel annál, mint amiben csodásan érezzük magunkat!
Ha hozzájárulás lehetek, hogy valami mást válassz, mint amit eddig, akkor várlak Térkép önmagadhoz – személyiségprofil elemzésen, vagy Ragyogj fel! – stíluskarakter evolúción. Esetleg egyéni Access Bars kezelésen, szóbeli facilitáláson>>
Ha pedig szeretnél 21 hasznos tippet, akkor itt tudsz feliratkozni:
