Az elfogadásról sokunk lelkében fogalomzavar van, torz gondolatok élnek bennünk, ezért nézzük meg, hogyan is kell egészségesen értelmezni az elfogadás jelenségét!
Az elfogadás: ellenállás nélküliség
Az elfogadás egyfajta egyszerű létezés, azt feltételezi, hogy magunk mögött hagyjuk az ellenállást, és belépünk a bizonyosságba – elengedünk mindenféle logikát azzal kapcsolatban, hogy mi tűnik jónak és helyesnek, és megnyílunk az intuíció és a belső érzékelés szavára. Feladjuk abbéli szükségletünket, hogy mi irányítsuk a dolgokat. Ez nem egyenlő azzal, hogy a sors játékszerének vagy áldozatának érezzük magunkat, és úgy gondoljuk, szenvedésre vagyunk ítélve. Sokkal inkább azt jelenti, hogy felismerjük és elfogadjuk, milyen kölcsönös és bonyolult kapcsolatrendszer fűzi egymáshoz világunk minden egyes aspektusát.
Az elfogadás: harc helyett szeretet
“Megadás az, amikor az ember eldönti, hogy nem harcol többé a világgal és elkezd inkább szeretni – írja Marianne Williamson A return to Love című könyvében. – A fájdalomtól való megszabadulás. A megszabadulást azonban nem úgy kell érteni, hogy kitörünk valahonnan, és letépjük láncainkat; ez sokkal inkább egyfajta gyengéd összeolvadás azzal, akik valójában vagyunk.” (Deb Shapiro)
Az elfogadás: a kényszeres irányítás elengedése
Magam mögött hagyni az ellenállást, elengedni azt a kényszeremet, hogy irányítani akarjam a dolgokat, bízni abban, hogy az irányításom nélkül is jól mennek a dolgok körülöttem. Egyszerűen csak létezni…
Képes vagyok rá jelenleg? Ezek a kérdések foglalkoztatnak mostanában… hol tartok mindebben? Mondhatom, hogy pillanatokra talán már sikerül, de azt érzem ez is nagy dolog, főleg aki ismer és tudja, hogy kényszerem van/volt mindig mindent irányítani, átlátni, értelmezni, kontrollálni.
Gyermekkorom óta olyan utat jártam, mely arra ösztönzött, hogy légy határozott és talpraesett, élj a jég hátán is, harcolj magadért, az igazadért. Azt tanultam, ha te nem irányítasz, téged irányítanak! Ebből kilépni, felhagyni az örökös kontrollal, napjaim nagy feladata.
Az elfogadás: bizalom
Ez olyan, számomra, mint védőháló nélkül ugrani, nélkülözhetetlen hozzá a bizalom. Bízni az univerzumban, a Teremtőben, hogy azt adja nekem, amire szükségem van, függetlenül attól, hogy éppen akkor ezt milyennek találom. Képes vagyok-e csupán tapasztalásnak tekinteni, anélkül, hogy minősítéssel látnám el? Képes vagyok-e hosszútávon látni, és érezni, hogy tudjam, később, visszatekintve arra a pillanatra megértem majd, mi miért történt? Hinni abban, hogy biztonságban vagyok, mert bármi ami történik annak oka van, az a változásomat szolgálja, megtapasztalására szükségem van, sőt képes legyek szeretni azt a helyzetet, azt a személyt……
Szerencsére nem vagyok egyedül, rendelkezésemre állnak olyan technikák melyekkel gyorsan sikerül feloldanom a problémás helyzeteket, vannak mellettem olyan személyek, akik átsegítenek a nehéz pillanatokon, így szinte sétagalopp a változás……
Kapcsolódó bejegyzések:
