Szeretnék megosztani veled egy személyes tapasztalatot. Már több, mint 8 éve intenzív program számomra az önismeret fejlesztése.  Emellett nagyjából 6 éve dolgozom kliensekkel. Azt hiszem az életem onnan kezdett izgalmassá válni, hogy felismertem, hogy ezzel hatalmas támogatást adok saját magamnak, ami aztán bőven megtérül, amikor általa az élet könnyebbé válik, és az eredmények érkeznek.

Az önismeret fejlesztése hatással van a párkapcsolatra

Ha mondjuk megnézem a párkapcsolatomat, óriási változáson ment keresztül ezalatt az időszak alatt. Pontosabban az, ahogyan a párkapcsolatomra tekintek. 27 éve élek együtt a férjemmel, most voltunk 25 éves házasok. A hosszú kapcsolatok egyik előnye, hogy a másik minden rezdülését ismered, és ugyanez a hátránya is. Lehetetlen folyamatosan egy szinten tartani, néha kicsit beleunhat az ember, vagy elkezd másra vágyni, aztán ez ahogy jött, úgy el is múlik. Mondhatom, hogy a mi kapcsolatunk nagyon mély és értékes, hatalmas szerelemmel indult, de még így is vannak benne hullámvölgyek. És az, ahogyan ezeket a hullámvölgyeket megélem, na ez az, amiben nagyon nagy változást érzékelek…

Nagyon ritka az, hogy két ember egyformán változzon az évek folyamán, hiszen mentalitásra sem vagyunk egyformák. Voltak olyan időszakok amikor ez roppantul zavart, mert  úgy éreztem ez hátráltat engem. Ma már tudom, hogy semmi és senki nem tud hátráltatni, maximum könnyebb ráfogni az egészet valaki másra, ahelyett, hogy felismerném, hogy a gátak bennem vannak. Na de mi történhet, ha mégis csak magamba nézek, és anélkül, hogy hibáztatnám magam, elindulok egy másik irányba?

önismeret fejlesztése

Aztán ott van a kapcsolatfüggőség, amit, ha nem vagyunk résen, egy hosszú kapcsolatban fel sem ismerhetünk, hiszen egymás hegyén, hátán élünk. De mit mond a kapcsolatfüggőség? Azt, hogy félek, hogy önmagamban kevesebbet érek, és a másikat egy támasztéknak használom, mert így tűnik biztonságosnak az élet. Na és mi rá a gyógyír? Ha tudatosabbá válok, mert akkor meg tudom változtatni. Ezt adja meg az önmunka.

Önismeret fejlesztése – munka, hivatás

Ha nem fektettem volna bele annyi pénzt, energiát, és időt a saját változásomba, akkor még mindig alkalmazottként dolgoznék egy olyan helyen, ahol leginkább a felhőt fűrészelik, és minden lényegtelen dologból óriási ügyet csinálnak. Félre ne értsd, szerettem a munkahelyemet, és semmi baj nincs az alkalmazotti léttel, ha az ember arra vágyik. Csak én nem vagyok egy kényelmes típus, szeretem a változatosságot, a kreativitást, és a kihívásokat. Ahol már nincs kihívás onnan tovább állok, akkor is, ha az átmenetileg egyáltalán nem kényelmes. Fontosnak érzem, hogy úgy keljek fel reggel, hogy azt kérdezem: Ma milyen csoda vár rám? Mit teremthetek? Milyen hozzájárulás lehetek a világhoz, és milyen hozzájárulást fogadhatok?

önismeret fejlesztése

Persze ebben is vannak időnként hullámvölgyek és mélypontok, de mindig átsegít raja mindaz, amit megtanultam miközben magamat alakítgattam. Mert ma már tudom, ha rosszul indul a nap, hogyan fordíthatok rajta, mit tehetek, ha olyasmi jön szembe, aminek ellenállok, amihez semmi kedvem, vagy amit legszívesebben elkerülnék.

Tény, hogy ehhez be kellett fektetnem (pénzt, időt, energiát), és időnként fájdalmasnak tűnt, amikor szétestek a dolgok, eltűntek kapaszkodók, viszont felbecsülhetetlen, amit kaptam általa. Egy új életet!

Az önismeret fejlesztése hatással van az egész életre!

Aztán van még számos hozadéka ennek az útnak. Például a gyermekemmel való kapcsolat, amiben könnyedén átlavíroztunk a kamasz koron, a leváláson, és ezeket egyáltalán nem sínylettük meg. Vannak „vitáink”? Persze. De képesek vagyunk egymás meggyőzésének igénye nélkül nézőpontokat képviselni, és nem akarjuk ráerőltetni az akaratunkat a másikra.

Vagy amilyen hatással a bőség áramlására vagyok. Ebben azért még van min dolgoznom, de az biztos, hogy a félelem a létbizonytalanságtól, egyre inkább ismeretlen számomra. Már tudom, hogy bárhogyan is álljanak a dolgok, mindig megoldódik, felesleges görcsölni rajta. Sőt, a görcsök, az erős akarás éppen ellenkezőleg hat.

De említhetném azt is, ahogy a világára tekintek, vagy ahogy a „magyar valóságot” látom. Független vagyok mások nézőpontjaitól, ítéleteitől, elvárásaitól. Ezzel néha kiakasztok másokat, de ez legyen az ő gondjuk.

önismeret fejlesztése

Önismeret fejlesztése nélkül semmi sincs!

Mindezt annak köszönhetem, hogy hajlandó voltam tenni önmagamért, mások hibáztatása helyett megvizsgálni mit tehetek én másként, és a kényelem helyett, a változást választani.

Ez az elmúlt 8 év rengeteget adott, voltak benne fájdalmas pillanatok, de megérte. Meg sem tudom számolni (jó, ha nagyon akarnám, meg tudnám, de nincs jelentősége), milyen sok tanfolyamon vettem részt, mennyi technikát tanultam meg. Vannak akik, azt mondják, nem kell a technika. Én meg azt mondom, hogy igen, lehet nélküle is, de minek gyalog menni, ha van űrhajó is? Minden egyes tanfolyam hozzátett ahhoz, ahol most tartok. Ezek között volt lovaskocsi, és volt gyorsvonat is, de most már a tudatosság űrhajóján ülök. Van még dolgom? Naná! De tudatos vagyok arra, ami megjelenik bennem, és így meg is tudom változtatni.

Önismeret fejlesztése és az Access

Azok közül az eszközök közül, amik a kezemben vannak, kétségtelenül a legegyszerűbb, a legmegengedőbb, a legvidámabb és egyben a leghatékonyabb is az Access Consciousness és benne az Access Bars. Ez persze az én nézőpontom, és ezzel nem zárom ki a többi szuper jó technikát sem, csak azt mondom, hogy nekem, most ez működik a leginkább! Az elmúlt fél évben nagyon intenzív változáson mentem át, amit persze elsősorban magamnak köszönhetek, viszont mindezt az Access eszközeivel értem el. Hatalmas hozzájárulásnak érzem a saját életemben, ezért választottam, hogy a facilitátora leszek, és másokat is hozzásegítek, hogy megtanulják alkalmazni magukon, a környezetükben élőkön, esetleg klienseiken.

Bármit is választasz, az biztos, hogy az életed jobbá tétele a kezedben van, és anélkül nem megy, hogy bele ne tennéd mindazt, ami ahhoz kell, hogy olyan életed legyen, amilyenre vágysz. Vagyis az önismeret fejlesztése a kulcs! Persze élhetsz áldozatként, múltba kapaszkodva, másokat hibáztatva is, ez is egy lehetőség, csak akkor ne lepődj meg, ha minden, ami az életedben megjelenik az siralmas lesz.

Ha inkább előbbire vagy nyitott, ha szeretnél változást, ha érzed, hogy benned van a kulcs, akkor ehhez egy nagyszerű lehetőség az Access Bars. Próbáld ki kezelésen, vagy tanuld meg és használd! További információ a tanfolyamról és jelentkezés itt>>

Ha kíváncsi vagy, mi zajlik benned, ami esetleg akadályozza, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél, akkor  a Térkép önmagadhoz – személyiségprofil elemzéssel felderíthetjük. Ha tovább is mennél vele, akkor a Turbózd fel magad! -egyéni online konzultáció alkalmas erre.  Ha a stílusod kialakítását összekapcsolnád az önismerettel, akkor a Ragyogj fel! – stíluskarakter evolúció pont erről szól.

Szeretnél még több ötletet? Iratkozz fel a 21 tippre  itt


Adatkezelési tájékoztató>> 

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here