Sokszor, sok helyen esett már szó arról, hogy mennyi ítélet van a világban. Vannak, akik sportot űznek abból, hogy a saját frusztrációik levezetéseképpen ítélkeznek mások felett. Számos embernek ez a „főfoglalkozása”. A túlsúlyos nők különösen ki vannak téve ennek. Ez ellen védekezni nem lehet, és nem is érdemes. Sőt, ha elkezdünk harcolni, akkor csak még több energiát adunk annak, amit nem szeretnénk. Ha valóban változást szeretnénk, akkor előbb abba kell hagynunk, hogy megítéljük az ítélkezőket!

Mások ítéletével egy dolgot tehetünk. Befogadjuk!

Tudom, ez most nagyon furán hangzik, és talán el is indul benned valami ellenállás féle, „dehogy fogadom, az olyan, mintha egyetértenék vele”. Szó sincs erről. Befogadni annyit tesz, mint átengedni az ítéletet. Tehát nem azt jelenti, hogy igazzá teszed, és egyetértesz vele, és azt sem, hogy elutasítod! Nincs róla ítéleted, mert csak egy érdekes nézőpont.

„Oké barátom, te így gondolod, ez a te dolgod. Ez engem nem érint meg különösebben, ugyanis nem számít, hogy te hogyan vélekedsz rólam. Nincs jelentősége, az én életemet ez nem befolyásolja.”

Akkor sem, ha eddig azt hitted, az ő véleménye számít!

Amikor plus size-ként megítélnek, akkor ezzel azt mondják, bűnös vagy, rossz vagy, mert súlyfelesleg van rajtad. És ők majd megmondják neked, milyennek kéne lenned, pont olyannak, mint ők, mert ők jók, helyesen látják a világot, és nekik igazuk van. Felsőbbrendű seggfej álláspont.

plus size nő

Mégis rengetegszer bevesszük mások ítéleteit, és vagy igazzá tesszük a magunk számára, egyetértünk vele, vagy ellenállunk neki. Bármelyik is, korlátozza, hogy éberek legyünk arra, ami valójában van.

Aztán emiatt már mi is bántalmazzuk, és sokkal rosszabbnak látjuk magunkat, vagy letagadjuk az egészet, és úgy teszünk, mintha minden oké lenne, közben belül őrlődünk, esetleg elkezdünk harcolni ellene.

Mi az ami működik?

Az ha megengedjük, hogy bármennyi ítélet megjelenhessen, és nézőpontok nélkül befogadjuk.

Ugyanis egyáltalán nem vagy rossz, alacsonyabb rendű, alávaló, mert vannak rajtad felesleges kilók. Nehogy már más döntse el, hogy te ki vagy, milyen vagy, és neked mi az, ami működik!

Az ítéletek nem valósak

Ott tévedünk, hogy igazzá tesszük az ítéleteket. Csakhogy az ítélet nem igaz! Csak valaki következtetése, arról, ahogyan ő lát téged. És ki ő? Nem több, nem jobb, csak egy ember, aki véleményt formál rólad. Na és? Lehetne csak egy érdekes nézőpont?

Mi lenne, ha te lennél a két lábon járó érdekes nézőpont? Vagyis minden tény, vélemény, döntés, ítélet, következtetés és számítás, minden gondolat és érzés, csak egy érdekes nézőpont, nem a valóság, nem igaz globálisan. (Erről bővebben majd egy másik cikkben.)

Mindenhol, ahol nem lépsz elő, ahol nem mersz különbözni, amiatt, hogy megítélnek, és láthatatlanná próbálsz válni azzal, hogy növeled a súlyodat, ezt eltörölnéd, semmissé tennéd? PP.

Ezekkel a valósnak hitt ítéletekkel szemben felhúzzuk a falainkat, feltételezve, hogy azok majd megvédenek minket a külvilágtól. Nézd meg, ez mennyire vált be eddig? Semennyire. A felhúzott falak nem megvédenek, hanem elzárnak. Meggátolják az életed áramlását, azt hogy be tudj fogadni bármit. A falak megállítanak. És közben az ítéleteket sem tudod kint tartani.

plus size nő

Ha befogadod az ítéletet ajándékot adsz magadnak

Mégpedig amiatt, hogy nem mások véleményétől, nézőpontjaitól, ítéleteitől teszed függővé, hogy ki vagy te. Nem határozza meg az önmagaddal való kapcsolatot, és azt sem, mit tehetsz, mit kellene tenned, hogyan kéne élned. Ha befogadod mások ítéletét, azzal belelépsz az erődbe, és semmi és senki nem tudja elvenni tőled, pontosabban nem adod át többé. Ezzel sokkal többet teremtesz magadnak.

Nézd meg azokat, akik letojják, hogy mások mit mondanak. Milyen életük van? Mennyire szabadok? Mi mindent teremt nekik az, hogy nem mennek bele a drámába, nem teszik jelentőssé mások véleményét, csak teszik a dolgukat.

Az ítélkezők meg csak hagy mondják. Bátran pörögjenek a hátukon, mert téged ez nem izgat. Meg van a joguk, hozzá? Igen. Neked meg ahhoz, hogy azt mond: „Köszönöm az ítéletedet, befogadom!” És kérdésben maradsz:  „Milyen hozzájárulást fogadhatok be ebből? Mit teremthetek vele? Hogyan fordíthatnám a hasznomra?”

Csak sétálj az utcán és amikor azt érzékeled, hogy megítélnek, engedd le a falaidat, és fogadd be.  Használd az előnyödre. Hatalmas hozzájárulás lehet, ha használod!

Ha kész vagy arra, hogy a saját egyediségedet megmutasd, ha felfedeznéd a saját egyedi stílusodat, akkor a Ragyogj fel! – stíluskarakter evolúció jól jöhet hozzá!

Tetszik, amit itt olvastál? További hasznos ötleteket találsz a 21 Tipp az önkifejező, stílusos és kortalan önmagadhoz e-mail mini kurzusban. Ráadásul a feliratkozással megkapod a “Hogyan nézz tükörbe komplexusok nélkül” című tudásanyagot is.  Itt tudsz feliratkozni rá:

Adatkezelési tájékoztató itt >>

 

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here