Egymást érik a Facebookon a “jaj már megint hétfő” képek és bejegyzések. Te szereted a hétfőt?

Mióta a saját vállalkozásomban dolgozom semmi bajom a hétfővel, de emlékszem, hogy amikor még alkalmazottként dolgoztam, és volt éves fizetett szabadságom, mindig úgy vettem ki, hogy hétfőn még ne kelljen dolgozni menni. Az úgy kevésbé nyomasztott.

Jaj már megint hétfő? Nem. Üdv Neked hétfő!

Mostanság nem érzem sem a hétfők, sem a péntekek súlyát, sőt a munkaidő végét és kezdetét sem, hiszen azt csinálom, amit imádok. Nincs okom kikapcsolódni belőle, mert nem veszi el az energiáimat. Felbecsülhetetlen érték olyasmivel tölteni a napot, amit élvezek, amit a nap bármelyik percében szívesen végeznék.

Tehát most így hétfőn, azért vagyok hálás, hogy úgy élhetek, ahogy szeretnék, azzal foglalkozhatom ami igazán érdekel. Nem akarok 4 órás munkahetet. Minek, hiszen, soha egy percig sem érzem munkának amit csinálok. Csodás érzés!

Eltölt a hála és a szeretet és azt kívánom, minél többen engedhessük meg magunknak azt a luxust, hogy a munka és a hobbi eggyé váljon!

 

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here