Nem tudsz hálás lenni? Nem találsz okot a hálára? Akkor nézzük meg, járjuk körbe, hogy mi mindenért lehet hálásnak lenni! Én például:

Hálás vagyok: az otthonomért, a munkámért, a bőségért

  • Hálás vagyok azért, ahol élek, annak minden szegletét én alakítottam ki, minden egyes bútordarab helyét és rendeltetését én terveztem és minden olyan benne, ami az én igényeimnek megfelel.
  • Hálás vagyok hogy egész nap azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek, amivel hozzájárulhatok mások tudatosodásához, hogy azzá válhassanak, amivé csak akarnak, miközben én is változom és alakulok.

Hálás vagyok: a jó emberi kapcsolataimért

  • Hálás vagyok az összes tanítómért, könyvek szerzőiért, hogy általuk megláthattam a lényeget, és hogy folyamatosan felnyitják a szemem, miben kell még fejlődnöm.
  • Hálás vagyok segítőimnek, mert velem vannak és megtanítanak arra, hogyan találjak rájuk, miként halljam meg útmutatásaikat.
  • Köszönöm a családom tagjainak, hogy mindig mellettem állnak, velük teljes az életem.

Hálás vagyok: a Gondviselésért

  • Hálás vagyok önmagamért és a testemért, mert az egészségemet maradéktalanul helyreállítja.
  • Hálás vagyok, mert képes vagyok működtetni a vonzás törvényét, és bőséget vonzani magamhoz. Ezzel lehetővé válik számomra, hogy folyamatosan tanuljak, képezzem magam és ezáltal még nagyobb jólétben legyen részem.
  • Hálás vagyok a Teremtőnek, mert támogat, és mert szabad akaratból dönthetek.
  • Hálás vagyok az életemnek, ami örök.

Kérlek, folytasd a felsorolást a hozzászólásokban, hogy miért lehet még hálásnak lenni!

.

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here