Kint szakad az eső, tombol a szél. Ülök a szobában és hallgatom az esőcseppek koppanását a tetőn és elmerengős hangulatba kerülök. Végig zongorázom életem szereplőit. Azokat akikkel még most is kapcsolatban vagyok és azokat, akik már csak múltam részei, akiknél a hozzájuk való ragaszkodás elengedése mellett döntöttem. Mennyi csalódás és mennyi öröm. Megvizsgálom, volt- e olyan döntésem, amit megbántam. Amit ma már másképpen csinálnék. Utóbbi rengeteg, előbbi pedig csak nézőpont kérdése. Ha egyik oldalról vizsgálom, elmondhatom, hogy megbántam, de aztán felismerem, hogy akkor azért hoztam meg azt a döntést, mert úgy gondoltam az a helyes, szóval felesleges utólag átminősítenem. Akkor úgy volt jó, és kész.

Na de mi is van a kapcsolatokkal?

Rengeteg tapasztalatot hoztak. A legtöbbet akkor változtam, amikor nem működtek simán. Sohasem futamodtam meg a konfliktusok elől, voltak viharos pillanatok, és nehéz időszakok, de mindig vállaltam azt, aki vagyok. Főleg az utóbbi 8 évre igaz, hogy egyre inkább a saját utamat járom, és már nem akarok megfelelni másoknak. Nem fontos, hogy mit gondolnak rólam, a külsőmről, a munkámról, az érdeklődésemről. Ez persze időnként súrlódásokat okoz, de a függetlenséget néha ki kell vívni, és azokból a csoporttudatosságokból sem könnyű kilépni, melyek arra tanítanak, hogyan illeszkedj bele az átlagosság sablonjába, hogyan felelj meg az elvárásoknak. Sokszor észrevétlenül kúsznak be az ember bőre alá, és azt hiszed a részeid, a saját értékrended, és elveid. De ha jobban megvizsgálod, rájössz, hogy kicsit sem. Csak elfogadtad őket, anélkül, hogy megnézted volna, rád igazak-e, egyetértesz-e velük?

Sokáig ragaszkodtam kapcsolatokhoz, és olyan emberek elismerésére vágytam, akik fontosak voltak, vagy annak tűntek. Megtanultam, hogy minden kapcsolat csak addig lehet része az életemnek, amíg van közös kapcsolódási pontunk, témánk. Viszont addig bizonyosan része lesz, hiszen hozzáteszünk valamit egymás életéhez.

Minek akkor ragaszkodni? A ragaszkodás elengedése a jó döntés!

Be kell látnom, hogy minden ragaszkodással, csak a saját életemet keserítettem. Azáltal, hogy beleléptem a csapdába, húztam, nyúztam azokat a kapcsolatokat, amikkel már réges-régen nem is volt dolgom. Mindenáron működtetni akartam őket és közben sérültem. Megtanultam a leckét. Most talán a ragaszkodás elengedése miatt néha szenvtelennek tűnhetek, pedig nem vagyok az. Egyszerűen csak hagyom, hogy az legyen része az életemnek, ami, vagy aki lenni akar, a többi pedig menjen békével. Elértem, hogy képes vagyok harag, neheztelés nélkül gondolni rájuk, nincs bennem sérelem. Mindaddig volt, amíg úgy éreztem máshogy kéne lennie, amíg hibáztattam, és elvártam. Most, hogy mindez nincs meg már bennem, nem nosztalgiázom, nem sírok vissza élethelyzeteket és kapcsolatokat. Szabad vagyok! Hosszú út vezet idáig, és rengeteg munka önmagunkon, de igazán megéri, mert a ragaszkodás elengedése nagyszerű érzés, nem függeni senkitől és semmitől.

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here