Évek teltek el anélkül, hogy egy korty alkoholt ittam volna. Úgy éreztem, nincs szükségem rá és nem is hiányzott egy cseppet sem. Mostanra ez a helyzet kicsit változott, mert bizony néha jól esik némi szesz. S mivel nem vonok meg magamtól semmit erőszakkal, így hát felvállalom, hogy látszólag következetlen vagyok. De önmagam felvállalása ezzel is járhat!

.

Önmagam felvállalása: csak azt, ami jólesik!

Valójában inkább arról van szó, hogy mindig csináljuk azt, ami jól esik és ha eddig úgy tartottam, hogy nem kell, most meg úgy érzem, hogy igen, akkor nem következetlen vagyok, hanem felvállalom önmagamat olyannak amilyen vagyok. Vállalom, hogy változnak a nézeteim. Van, hogy meditációs zenéket hallgatok és van, hogy Vad Fruttik-at, és az is rendben van. A lényeg, hogy mindig minden pillanatban önmagam legyek, még ha esetleg ez kissé szokatlan is azoknak, akik maszkot viselnek és meg akarnak felelni másoknak, ezért szerepet játszanak.

.

Önmagam felvállalása: viszlát megfelelés!

Én nem akarok megfelelni, magamat akarom megmutatni, azt, amilyen valójában vagyok. Igen, szoktam sírni, mostanában kicsit talán többet is, mint szeretnék, de ezt is vállalom, mert ez is én vagyok. Ha nevetek, azt is tiszta szívből teszem, nincs benne képmutatás. Nekem jó így! Hogy a környezetemben élők mit gondolnak erről, az az ő dolguk, nem az enyém.

.

Önmagam felvállalása a felmenők előtt is!

20’ éveim elején rengeteg konfliktusom volt emiatt a szüleimmel, főleg Apukámmal, aki nem nagyon vette jónéven a felnyírt hajamat, a papagájláb fülbevalómat és a kék-zöld tincseket a hajamban, sőt azt sem, hogy olyan fiúval járok, aki pont úgy néz ki, mint én. Akkor ez egyfajta lázadás volt a világ és a „birkaság” ellen és főleg a külsőségekről szólt. Kinőttem a lázadást, és már az számít mi van belül és azt felvállalni és megmutatni, az igazán bátor dolog.

Ha úgy érzed beleolvadsz a tömegbe, de ez igazából nem te vagy, merd megmutatni az egyéniségedet. Ne félj attól, hogy ez nem fog mindenkinek tetszeni. Na és? Nem is kell mindenkinek tetszeni, elég ha Te jól érzed magad benne. Akik értékelnek és szeretnek így is, azok a te társaid az úton!

Ha kíváncsi vagy, mi zajlik benned, ami esetleg akadályozza, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél, akkor  a Térkép önmagadhoz – személyiségprofil elemzéssel felderíthetjük. Ha tovább is mennél vele, akkor a Turbózd fel magad! -egyéni online konzultáció alkalmas erre.  Ha a stílusod kialakítását összekapcsolnád az önismerettel, akkor a Ragyogj fel! – stíluskarakter evolúció pont erről szól.

Ha Access Bars kezelésre vágynál, akkor arra is van lehetőség!

Szeretnél még több ötletet? Iratkozz fel a 21 tippre  itt


Adatkezelési tájékoztató>> 

.

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here