Amíg a komfortzónámban csücsültem nem vettem észre az élet hullámzását. Onnan, ahonnan szemléltem a dolgokat úgy tűnt nekem, minden rendben van körülöttem és bennem. Volt, hogy el is gondolkodtam rajta, hogy lehet az, hogy mások a fejlődés ösvénye mentén őrületes problémákkal találják szembe magukat, én nekem meg csak lágy szellők fújdogálnak, amik azért nem igazán keltenek viharfelhőket az életembe. Azt gondoltam, lehet, hogy nem veszem észre a gondokat? Talán felszínes vagyok és átsiklom a lényeg felett? Megvizsgáltam és úgy találtam, nem vagyok felszínes, nálam minden rendben van. Nyugodtan hátradőltem és dolgoztam magamon tovább. Tanfolyamokra jártam, tanultam, dolgoztam, élveztem az életet és ennyi. Fel sem tűnt, hogy a komfortzónámat el nem hagyom egy pillanatra sem.

Zónán belül, meg nem voltak kihívások, hiszen ott már otthonosan mozogtam évek óta. Miután tudatosan dolgoztam magamon, fejlődtem is valamennyit, de el tudom képzelni, hogy azok, akik erre nem fektetnek különösebb figyelmet, ők mit érezhetnek.

A fejlődés ösvénye: a felismerés

Kb, mint amikor ülnek otthon a kád vízben és megáll az idő. Így le lehet élni egy életet. Micsoda elvesztegetett idő….. Mindez azért, mert így kényelmes, mert félnek a kihívásoktól, a kihívásokkal járó „nehézségektől”. Tele félelemmel, hogy „én azt nem tudom, nem vagyok rá képes. Már apám is megmondta, hogy béna vagyok, nem értek semmihez.”
És így élnek egy életen át? Legfeljebb akkor zuttyannak ki kicsit a megszokásaikból, ha az élet kimozdítja belőle őket, mert már nem bírja elnézni, hogy maguktól egyet sem lépnek előre. Ismerős a helyzet?

A fejlődés ösvénye: kihívások özöne

Na én azért észbe kaptam és csak átléptem a korlátaimat. Rögvest rám is borult az ég. Megtudtam milyen az, ha vannak kihívások rendesen. Nem apróztam, magamra húztam több évnyi „megpróbáltatást”. Mindig is arról voltam híres, hogy szeretem bonyolítani az életemet, szóval azt a pár bepunnyadt évet leszámítva, nem vagyok az az életelherdáló típus. Nem vitatom, hogy sokkal nehezebb így élni, kényelmetlen helyzetekben felnőni a feladathoz, és meghozni a döntéseket, mint felkelni, el lenni, majd lefeküdni. De utóbbi életforma sohasem fogja megadni azt az örömet, amit a magam által felépített siker ad. 100 elolvasott könyv sem fejleszt úgy, mint egyetlen kihívás, amibe belevágok és soha, és semmivel nem pótolható az a tudás és tapasztalat, amit ezáltal megszerzek.

Megéri a kényelmet cselekvésre cserélni, hiszen olyan dimenziók nyílnak meg általa, olyan képességek törnek elő belőlünk, amikről nem is tudtunk. Végtelen lehetőségek rejlenek mindannyiunkban, csak teret kell engednünk nekik és persze nem árt elhinnünk magunkról, hogy képesek is vagyunk rá.

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here