Tegnap Gödöllőn, az Atlantiszi Nyílt napokon nagyszerű másfél órát töltöttünk együtt a Lélekbisztróban. A lelki csemegét a párkapcsolatokról való együtt gondolkodás, és az ebből felszínre jövő korlátozó hitrendszerek lecserélése jelentette. Köszönöm minden jelen lévőnek az aktív részvételt, azt, ahogyan összehangolódtunk és együtt rezegtünk. Segítségünkre volt ebben a Théta és az a mindent átható teremtő energia, ami ott van bennünk és körülöttünk.

 Lélekbisztró – milyen ételekkel kényeztettük magunkat?

Most viszont az ételekről szeretnék írni. Van némi gasztroblogos múltam (itt megnézheted), így nem áll tőlem távol, hogy ezt megtegyem. Már csak azért sem, mert a blogomban egy egész menüpontot szenteltem a vega-életnek (vegalife), itt az alkalom, hogy megteljen élettel ez a rovat is. A Lélekbisztró során felmerült, hogy a mártogatósok és a desszert receptjét közkinccsé tehetném. Na ne gondoljatok nagyon extra dolgokra, teljesen egyszerű fogásokkal készültem, hiszen egy rövidített programon, feszes időbeosztással adtam ízelítőt abból, hogyan is zajlik egy Lélekbisztró. Viszont a kevesebb néha több, és erre ezek a mártogatósok is ráerősítettek, a résztvevők nagyon szerették őket.

 

Amiért ezek az ételek felkerülhetnek bárki étlapjára, mert

  • nem kell hozzá semmilyen konyhai tapasztalat, kezdő konyhatündérek is bátran elkészíthetik,
  • kevés összetevőből állnak,
  • cukormentes, lakto-vegetáriánus fogások, egészséges összetevőkkel,
  • nem kell hozzá komoly konyhai trükköket bevetni,
  • minimális idő alatt elkészülnek,
  • csodás vendégváró fogások lehetnek, akár váratlanul betoppanó vendégek esetén is,
  • és ami még nagyon fontos, előre elkészíthetőek, így a vendégeidnek egy pillanatra sem kell nélkülözniük téged, szinte végig ott lehetsz a társaságban.

 

Ja és el ne felejtsem azt, amit én egyre jobban értékelek! Ha barátaidat, családodat hívod meg, egy tálból ehettek! Magyarországon nem igazán jellemző ez, de mediterrán vidékeken gyakran étkeznek így, ami számomra az egységet, az összetartozást és az elfogadást jelképezi. Persze ez nem kötelező, a Lélekbisztróban mi sem így csináltuk, csak azért említem meg, mert szerintem egy szerethető szokás.

Remélem máris kedvet kaptál, hogy összedobd ezeket az ételeket, és meghívd rá a barátaidat. Már csak azért is, hogy újraéleszd a társasági életedet, és ne csak a facebookon beszélgess.

 

Lélekbisztró

 

És akkor jöjjenek a receptek:

Wasabis fetakrém>>

Fokhagymás fehérbabkrém, valamint  Fűszeres tejföl>>

Kókuszkrém eperszósszal, zabkeksszel>>

Citromos gyömbér ital>>

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here