Boldogság

A boldogság sokszor távoli, elérhetetlennek tűnő vágyálom számodra? Elérése valójában kis lépések sorozata. Ha megváltoztatod a nézőpontodat, ha bevezetsz néhány új szokást és elengeded a korlátozó mintákat, megjelenik az életedbe!

ZenGoo – önismereti társasjáték (életjáték és kapcsolódás)

Úgy kezdődött, hogy homlokon csapott a felismerés, mióta felnőttünk, borzasztóan keveset játszunk és mindent, ami velünk történik, nagyon komolyan veszünk. Azt is észrevettem, hogy...

Tudatos és örömteli élet – ne vedd magad olyan komolyan

Körülnézek és azt látom, hogy taposómalomban élünk. Reggel elmegyünk dolgozni, robotolunk egy olyan munkahelyen, aminek a céljait nem tudjuk magunkévá tenni, aztán este haza...

Spiritualitás – tegyük végre helyre a tévedéseket

A spiritualitást félreértelmezők, fricskázók, ítélkezők máris a plafonon lehetnek ettől a szótól és az elmegyógyász elnéző mosolyával az arcukon azt gondolhatják: „jól van, mondjad csak”....

“Megbocsátás” – a belső béke megtalálásának útja

A "megbocsátás" nem mindig, minden helyzetben okoz problémát, olykor viszont előfordul, hogy nem megy olyan könnyedén, pedig tisztában vagyunk vele, hogy semmi értelme a...

A félelemmel teli gondolatok helyett szeretet

De miért is vannak félelemmel teli gondolataink? Miért tűnik oly bonyolultnak megregulázni ezeket a gondolatokat? Miért nem élünk egyszerűen csak a szeretet terében? Miért...

Az élet legszebb percei – tudatosságemelkedés a mindennapokban

Az, ami igazán értékes ebben az életben, az ott van egy karnyújtásnyira, nem kerül semmibe, vagy csak alig valamibe. Tudatosságemelkedés, ha észre vesszük.

Optimizmus gyakorlása – és a gödör mélyén eloszlik a köd

Néha cserben hagy az optimizmus gyakorlása, de az élet mindig gondoskodik arról, hogy megmutassa, hogyan lássam meg az értéket az életemben.

Optimizmus hava – Élet én így szeretlek!

Az optimizmus lényege persze nem az, hogy a problémákat ássuk el, és tegyünk úgy, mintha nem léteznének. Az optimista látásmód hit és elköteleződés.

Mit tegyél, ha rossz napod van? A bal lábbal kelés lelki...

Ezt tedd, ha rossz napod van, ha látszólag ok nélkül feszült vagy, ha semmi sem sikerül, ha mindennel problémád van, ha legszívesebben elszaladnál...

Hétfői hála (jaj már megint hétfő? helyett)

Tehát most hétfőn azért vagyok hálás, hogy azzal foglalkozhatok, ami igazán érdekel. Nem akarok 4 órás munkahetet. Nincs "jaj már megint hétfő" stresszem!

Népszerű önfejlesztő cikkek