Benne élünk a mi kis otthonos dobozunkba, ami a köztudatban komfortzóna néven híresült el, és egyik oldalról nehezünkre esik kilépni belőle, másrészt meg valami hajt, hogy mégis megtegyük. Na de önszántunkból? Na azt nem (igaz, vannak kivételek). Aztán trükkös eszközökhöz folyamodunk, és tudattalanul alakítjuk az életünket, hogy úgy tűnjön a sors kényszerít, sőt lök ki belőle.

Mi ez az egész őrület, és mi tart ott? Mi a jó a komfortzóna belsejében?

Leginkább a kényelem, és a félelem az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól. Nem mintha a komfortzónában minden kiszámítható lenne. Az élet kicsit sem jósolható meg előre, sőt a félelem sem valóságos, mégis annak látjuk. A komfortzóna szűkös hely. Lehetséges, hogy a lépésnyi tér, a belátható távolságok biztonságérzetet adnak? És most valamiért az anyaméh jutott az eszembe, talán azt a biztonságérzetet vágyjuk, ami ott volt? Meglehet, és az is lehetséges, hogy teljesen más. Végülis nem lényeges az ok, az viszont érdekes, hogy a vélt biztonságérzet az, amivel hihetetlenül akadályozzuk magunkat. Sem a jól ismert dobozunk, sem a magasra épített, áthatolhatatlan falak, nem adnak valódi biztonságérzetet, éppen ellenkezőleg. Nagyobb akadályt már nem is gördíthetnénk a boldogságunk elé, mint ezeket.

Szóval, vagy tudatosan, vagy tudattalanul, de előbb-utóbb kilépünk a dobozunkból. Na jó, de mi van a komfortzónán túl? Egy olyan felfedezetlen világ, ahol semmilyen kapaszkodónk nincs, főleg eleinte.

üveg

És ott állunk a zónán kívül, és gőzünk sincs, hogyan tovább!

Hát ez az a pillanat, amikor a megengedés megint csak nagyon jó szolgálatot tehet. Ja és a jó öreg kontroll elengedése, vagy inkább átlépése. Mert mi van a kontrollon túl? Az áramlás van.

Elvágjuk a köldökzsinórt, és ellebegünk a végtelenbe. Ijesztő? Vagy inkább ismeretlen? Mert korábban, még soha, de soha nem tapasztaltuk meg, milyen elengedett kézzel, védőháló nélkül repülni. Mert mi lesz, ha elvétjük az irányt, ha ott nem az van, amit szeretnénk, mi lesz, ha elfáradunk? Jönnek ezek a kételkedő hangok valahonnan. A kétely sem valóságos!

A kontrollmániánk az, ami távol tart attól, hogy megengedjük, hogy bármi lehessen.

Az út minden lépését erős kézzel akarjuk irányítani. Csak semmi spontaneitás, mert az veszélyes. Kiszámíthatóság kell! Tudni szeretnénk, mi várható holnap, meg jövőre, meg 2317-ben.

Oké, amellett, hogy elismerjük ezt, és nem ellenállunk neki, mi az amit tehetünk? Azt, hogy észrevesszük, amikor felbukkan, és tudatosan engedünk a szorításon.

lóverseny

Mitől is “félünk” igazából?

A haláltól? Attól, hogy ha rosszat lépünk, akkor itt a vége, nincs tovább? És ez igaz?

A mindennek véget vető elmúlás. Meglep, ha azt mondom, hogy ez is egy kitalálmány? Igen, látsz embereket meghalni, az a kérdés, te miként definiálod a halált? Végleges pusztulás? Vagy átlépés, továbblépés?

A kontrollon túl, van egy tér, amiben megengedésben vagyunk bármivel, még az elmúlással is. Semmi sem jelentőség teli és semmi sem jelentéktelen, csak van. Micsoda könnyedség!

Ha ez a könnyedség nincs meg, akkor ijesztő a komfortzónán kívül lenni, és emiatt sokan visszamenekülnek a falak közé, és újra teremtenek egy helyzetet, amiből már nincs visszaút. Így azért sokkal „fájóbb”, tele ellenállással, hiszen ez így nem tűnik a saját választásunknak.

Akárhogy is, mindig a mi választásunk!

Miért is ne választanánk inkább tudatosan, és engednénk meg a könnyedséget, még ha némi kényelmetlenségen keresztül is vezet az út.

Szeretnél eszközöket ehhez az úthoz? Akkor a 21 Tipp a tudatos és örömteli élethez, éppen neked való! Iratkozz fel itt:

Adatkezelési tájékoztató itt >>

Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here