Követed az írásaimat? Akkor talán feltűnt, hogy az utóbbi másfél hétben sem a blogban, sem a Facebookon nem írtam semmit. Na, nem azért mert nem történt velem semmi, bár látszólag mozdulatlanságra, megállásra ítéltem magam. Teremtettem magamnak egy csodás, címkéje szerint: vállízületi gyulladást, így nemhogy az írás nem ment, még a karomat sem tudtam felemelni. Kezelések, tanfolyamok elnapolva…

Amire nagyszerű volt ez az időszak, hogy újfent felismerjek dolgokat. Emiatt is írom ezt a posztot, nem a sajnáljuk Krisztát baráti kört szeretném megalapítani. Már csak azért sem, mert már tudok kicsit pötyögni a gépen, szóval megmaradok (remélem örülsz!).

Hogy kezdődött?

Nem a fizikai történésekre szeretném kihegyezni a dolgot, abban nincsen semmi érdekes, egyszerűen túlterheltem. Persze itt akár meg is állhatnék, de azért én továbbmegyek ennél, mert számos felismerése volt annak, ahogy lezajlottak a dolgok…

Miután éreztem – mert már a karomat sem tudtam megmozdítani -, hogy a testemnek valami nem tetszik, néhány napot pihentem, kérdéseket tettem fel, futtattam magamon Access testkezeléseket, amiket a testem kért, és láss csodát elkezdett változni, és egyre jobb lett. (A Helyzeti FEPaSoP-ok testkezelés hatása még engem is meglepett.) Ezen felbuzdulva, gondoltam, most már pöröghetek tovább, és mert hát klienst cserben nem hagyunk, (szó szerinti fordításban, a kliens még nálam is fontosabb), és amúgy is ki, ha én nem, elmentem dolgozni. Hozzáteszem, pontosan tudtam, hogy nem kéne, ott volt az éberségem, hogy az nem lesz nekem jó, csak éppen figyelmen kívül hagytam. A nap végén, még a masszázságyat is összecsuktam, hiába én Benedek lány vagyok, aki mindent megold segítség nélkül! A történethez hozzátartozik, hogy évek óta érzékelem, hogy valami nem kerek a vállaimban, fél éve már volt, hogy beadta a kulcsot, akkor néhány nap pihi elég volt. Esetleg megkérdezhettem volna már akkor is, hogy „Mi ez?”, de nem tettem.

De vissza a jelenre, estére újra abban a helyzetben voltam, mint 3 nappal korábban, sőt rosszabb lett, addig csak akkor fájt, ha megmozdítottam, onnantól folyamatosan.

Parkolópályára tett a vállízületem

Tehát, miközben megfigyeltem ezt-azt, felismertem, hogy a

  1. a testem kis üzenetein elegánsan átlendülök, anélkül, hogy odafigyelnék rá,
  2. még mindig nem én vagyok magamnál az első helyen,
  3. nem kérek és fogadok el segítséget, csak ha haldoklom,
  4. csak úgy, választásból nem adhatok magamnak szabad napokat, kell teremtenem valamit amivel jogos indokom lesz megpihenni.
Gyanítom, hogy amiket itt most leírtam, azok nem ismeretlenek számodra sem, ugye?

Ezek a felismerések arra nagyszerűek, hogy elismerjem, hogy mit is csinálok, és válasszak valami mást. Ez azonban túl könnyű lenne, ezért még tovább bonyolítottam az életemet egy kis másnapi ajándék és élelmiszer bevásárlással, és hétvégi egykezes főzéssel. Mert még mindig nem azt választottam, hogy magamra figyelek, és azt teszem, ami nekem jó. Végülis, vannak egy nőnek kötelességei is, nem? NEM!

Hétfőre tovább rosszabbodott a dolog, teljesen lemerevedtek az izmok a karomban és duplájára dagadt egészen a kézfejemig. A testkezeléseket toltam tovább, egyre kisebb meggyőződéssel, és annál nagyobb akarással, miszerint meg akarok gyógyulni. Ez nem éppen  a legjobb kombó így együtt, főleg, hogy az Access testkezelések nem kifejezett gyógyító kezelések, hanem a tudatossághoz járulnak hozzá, és ezen keresztül történnek változások a test egyensúlyában. Az akarás, és az a következtetés, hogy ez betegség, amitől meg kell szabadulni, meglehetősen bekorlátozó, és akadályozó, így nem nagyon meglepő, hogy ezek után nem történt meg a vágyott változás. Ezek nem új felismerések voltak, mégis figyelmen kívül hagytam őket.  Ami az előző héten elhozta az enyhülést, az most nem működött.

És akkor jött az egymillió dolláros kérdés: Mit kérsz testem?

Na végre, hogy idáig is eljutottam!  Kicsit lassan esett le, hogy a testemet sem ártana megkérdezni, hogy merre venné az irányt. Ha ismersz, akkor tudod, hogy tavaly ilyenkor, még fel sem merülhetett volna, hogy a testem esetleg valami mást is kérhet, mint homeopátiát, vagy valamilyen mellékhatás mentes kezelést. Szélsőségesen gyógyszerellenes voltam, mint ahogyan sok más területen is meg voltak a határozott elképzeléseim arról, hogy mi a jó, helyes és mi a kerülendő. Szóval ez hatalmas lépés, és kb 7 éve nem fordult elő, hogy esélyt adjak a gyógyszereknek (és nem azért, mert nem volt rá szükség). De mint sok minden mást, ezt is átértékeltem az elmúlt egy évben. Nem lettem gyógyszerpárti, mondjuk inkább úgy, hogy meghagyom a lehetőségek széles spektrumát, és megengedem a testemnek, hogy válasszon, éppen mit szeretne. Szóval ez a kérdés, hogy „Gyógyszert kérsz testem, vagy valami mást?”,  akkora lépés nálam, mint megmászni az Everestet.

gyógyszer

Majd, ha már nem szedek gyógyszert, felbontok egy Apple Cidert (ha kéri a testem), és megünneplem, hogy ezt a korlátomat is sikerült átlépnem.

És most sem mondom azt, hogy szedjünk gyógyszert mindenre, és együk, mint a cukrot. Azt mondom, van, hogy az a hozzájárulás a testnek, és van, hogy a homeopátia, vagy a fitoterápia, vagy éppen egy alternatív kezelés. Többé nem döntöm el előre, hogy mi jöhet, és mi nem, hanem kérdezem az illetékest. És ez nem az orvos, és nem is a természetgyógyász, sőt nem is az Access facilitátor, hanem az én csodás testecském! Aki pontosan tudja, mi kell neki, és abból mennyi. Öööö és most lehet, hogy meglepődsz, hogy Access Bars és Testkezelés  facilitátorként nem azt mondom, hogy, igen, mindig az Access. Mert nem! Azt használd, ami éppen hozzájárulás a testednek!

Ez a legnagyobb felismerése ennek az elmúlt 2 hétnek, amit elméletben már korábban is tudtam, de most  gyakorlatban derült ki, hogy hajlandó vagyok alkalmazni is.

Sokszor szeretnénk elkerülni a kényelmetlenséget, rossznak ítéljük az ilyen helyzeteket, de ha hajlandóak vagyunk  meglátni benne a lehetőséget a változtatásra, akkor soha nem történnek céltalanul. És igen, miközben erős fájdalmak gyötörtek, hol szabadultam volna tőle már, hol meg azon voltam, hogy megengedésbe kerüljek azzal, ami van. Hol ez, hol az ment inkább. Nem kell tökéletesnek lenned, és nekem sem. Az a lényeg, hogy azon legyünk, hogy egy adott pillanatból kihozzuk a lehető legtöbbet!

Az élet végtelenül egyszerű tud lenni, ha nem bonyolítjuk. Mi mégis sokszor megtesszük, és létrehozunk olyan dolgokat, amiktől rosszul érezzük magunkat. És mi egyéb lehetséges?

Mi kéne ahhoz, hogy ne bonyolítsuk túl az egyszerűt? Milyen lenne, ha a felismeréseinkhez nem teremtenénk gyötrelmes talajt?

Tetszik, ahogy hozzáállok az élethez? Érdekel, mi minden van még ebben a tarsolyban? Iratkozz fel itt>>

Megosztás
Korábbi cikkElmentem egy kezelésre és nem oldódott meg az életem
Következő cikkVan-e élet ítélkezés nélkül?
Hiszem, hogy végtelen erővel, kreativitással, éberséggel, lehetőséggel és választással rendelkezünk és magunk teremtjük az életünket! Ha hozzájárulás lehetek a változásodhoz keress meg telefonon, a 06 30 447-4525 számon, vagy kapcsolatfelvételi űrlapon itt: http://benedekkrisztina.com/kapcsolatAz alábbi ikonokra kattintva a közösségi oldalakon is megtalálsz! Legyünk ott is ismerősök!

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here