Bár az Access testkezelés tanfolyamokat még viszonylag kevesen ismerik, az már egyre inkább közismert, hogy ahhoz, hogy változtatni tudjunk dolgokon az életünkbe, ahhoz először odabent kell takarítgatnunk, és kidobni azt, ami már nem szolgál minket. Erre számtalan lehetőségünk van, a lassú évekig tartó klasszikus terápiától kezdve, a jóval gyorsabb, hatékonyabb, bár évszázados múlttal még nem rendelkező módszerekig. Azt hiszem, tobzódunk a kínálatban, csak az a kérdés, mi az, ami számunkra működik, és mi az, amit be tudunk fogadni.

Minden módszer működik. Lehet, hogy nem mindenkinek, de legtöbbször nem a módszeren múlik, mi válik be. Sokkal inkább azon, hogy mennyire vagyunk készek megnyílni, és változtatni. Van, aki egyik helyről megy a másikra, mert semmi sem akar működni neki. Valójában kívülről várja a csodát, hogy majd a technika, meg a kezelője fogja rendbe tenni az életét. Az a rossz hírem, hogy a saját életünkben csak mi tudunk változásokat létrehozni, és minden eszköz ebben csak támogatónk lehet. És ez egyben jó hír is, mert arra mutat rá, hogy meg van bennünk az erő és a tudás, hogy létrehozzunk egy olyan életet, amilyet szeretnénk.

Az  a helyzet, hogy az Access Consciousness rendszere, aztán végképp nem a dajkánk, sőt! Kicsit nehezebben boldogul vele az, aki nem hajlandó felelősséget vállalni önmagáért, és aktívan közreműködni az életében.

Te ugye nem vagy ilyen, szóval neked, hatalmas hozzájárulás lesz az életedhez, ha választod!

Ha viszont most mégis magadra ismertél, mert te is azt gondolod, hogy majd valaki más… akkor sincs semmi gond. Attól még nem vagy rossz! Nem azt írtam fentebb, hogy nem vagy képes, hanem azt, hogy nem vagy hajlandó. Most még! Lehetséges, hogy a jövő héten, vagy egy hónap múlva, vagy egy másik életben, majd hajlandó leszel. Akkor fogod tudni teljes egészében kiaknázni azt a rengeteg lehetőséget, amit ez a rendszer adhat neked.

És akkor most menj el? Dehogy!

mosolygó margaréta

Ez a rendszer úgy van felépítve, szerintem zseniálisan, hogy bármennyire is vagy tudatos teremtője az életednek, az Access valamelyik eszközével ezt tovább tudod vinni. Kábé óriásléptekkel haladhatsz abba az irányba, hogy ne tudattalanul teremtsd azt, amiben élsz, hanem tudatosan. És ehhez egyetlen dolog kell. A választásod, hogy elköteleződsz magad mellett, és csinálod! Itt senki sem fog korbáccsal a hátad mögött állni, és noszogatni sem fogunk, hogy de csináld, és változz. Az Access egyik alapelve: NINCS ERŐSZAK! Járod az utat, a saját tempódban, a választásaidnak megfelelően, ha jössz, veled vagyunk, ha megállsz, integetünk neked, ha újra elindulsz, örülünk veled.

Akár megvan benned az elköteleződés magad és az életed mellett, akár nincs, az biztos, hogy az Access Bars és az Access Testkezelései hozzájárulhatnak, hogy azok a nézőpontok, amiket bevettél, átvettél, megfogadtál, kitisztuljanak. Amiket a testedbe zártál, azok törlődjenek, és felismerd, mi vezet el téged, hogy egy új életet teremts magadnak.

Akik ismerik és használják ezeket a kezeléseket, tudják, hogy ez mekkora kinyílást, könnyedséget jelent, mekkora tér keletkezik általa a testünkben és az életünkben, és ez milyen változásokat hoz magával.

A Barsról már sokszor írtam, most inkább a testkezelésekről, és az Access testkezelés tanfolyamokról írnék pár gondolatot.

Az Accessben az a nagyszerű, hogy nem statikus, hanem egy dinamikusan változó rendszer. Emiatt folyamatosan az energiák, és a saját magunk változásait alapul véve változnak az eszközök, és a testkezelések is.

Jelen pillanatban több, mint 60 testkezelés van. Ezek mindegyike valamit kikulcsol a testből. Lehet, hogy egy korábbi balesetből, vagy műtétből eredő traumatikus lenyomatot, lehet, hogy a lelki, vagy fizikai rugalmatlanságot. Netán egy szülőtől lemásolt mintát, vagy éppen oldja a stresszt, a diszharmonikus mintákat, a szorongást, a bosszúságot. Az is lehet, hogy helyreállít valamit, például a test egyensúlyi állapotát, vagy erősíti az immunrendszert, javítja a látást. De például képes lazítani az izmokat, hatással van a sejtmemóriára, visszafordít, vagy beindít folyamatokat, kioldja a mérgeket a szervezetből. És ez csak ízelítő mindabból, amire hatással van.

focista lány

Az Access  testkezelések célja nem a gyógyítás, hanem, hogy tudatossá tegyen.

Ezen keresztül pedig elérhető, hogy megszűnnek a testi tüneteid is. Hiszen minél éberebb vagy arra, hogy mi zajlik benned és az életedben, annál gyorsabban tudsz változtatni rajta. És mint tudjuk a testünk a legjobb jelzőrendszerünk, ami folyamatosan üzeneteket küld nekünk a tüneteink képében. Az Access megmutatja, hogyan figyelj oda a tested üzeneteire, hogyan működj együtt vele, és azt is milyen módon változtathatod meg. Ha most azt mondod, neked semmilyen tüneted nincs, sehol sem fáj, akkor ez két dolgot jelenthet. Vagy tudatos vagy, és áramlik az energia az életedben és a testedben, nincsenek ítéleteid a megjelenő helyzetekről, magadról és másokról, valamint mindent, amit átvettél másoktól, már kioldottad, visszaküldted. Vagy pedig nem veszed észre a jeleket, mert azok nem mindig fájdalomként jelennek meg, sőt sok esetben már annyira megszoktuk, hogy észre sem vesszük, „normálisnak” tekintjük őket. Ez lehet, hogy akkor derül ki, amikor egy-egy testkezelés nyomán feloldódik, és felismerjük, hogy mekkora könnyedség, mekkora tér keletkezik bennünk, ami korábban nem volt meg.

Az Access testkezelés tanfolyamok, amellett, hogy erről nemzetközi oklevelet kapsz, és az energia kezelőjévé válsz, használhatod a munkádban, vagy kezelheted a családtagjaidat, barátaidat, egy hatalmas lökést is adhat neked a saját életedben.

Szóval akkor is érdemes részt venned ilyenen, ha nem akarsz másokat kezelni, vagy kiegészíteni a praxisodat vele. A tanfolyamon, kapsz és adsz kezelést, közben pedig a téged érintő témákban, amin szeretnél változtatni tisztításokat végzünk. Tömény 3 óra tisztulás! Miközben éppen te ajándékozod a kezelést, ugyanúgy részesülsz is benne, benned is ugyanúgy zajlanak a folyamatok. Ezért szoktuk azt mondani, hogy ha hív egy ilyen program, még akkor is, ha már korábban elvégezted, akkor menj el, mert van ott neked valami, ami pont akkor, és ott hatalmas hozzájárulás lehet neked! Az, hogy ki mennyit profitál belőle az csak azon múlik, mekkora  a nyitottsága, mennyire adja át magát a folyamatnak.

A testkezelés tanfolyamoknak semmilyen előfeltétele nincs, nem kell hozzá Barst végezni, persze, ha az alapok már megvannak, akkor az csak előnyt jelenthet.

 

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here