Vannak, akik azért élnek egyedül, mert nekik ez így jó. Tőlük az „egyedül vagyok” egészen másképpen cseng, míg másoknál egy segélykiáltást érzékelek mögötte. Hiányérzetet, olykor önhibáztatást, vagy éppen a másik nem, a volt partner felelőssé tételét.

Ez nem egy múltat piszkáló írás. És nem is arra hivatott, hogy rosszá tegyen téged. Ez az írás azt taglalja, hogy egyedül lenni, az nem egy következmény. Nem az okozata annak, ami korábban történt veled, bár hatással lehet rá. Az egyedüllét egy választás! És most mit is kezdj ezzel az információval? Erről írok a továbbiakban.

Amikor azt állítom, hogy az egyedüllét egy választás, akkor azt úgy értem, hogy egyszer valamikor úgy döntöttél, akár tudattalanul is, hogy jobb neked így…

Mindaddig ez érvényben van, amíg másképpen nem választasz. És lehet, hogy bármennyire is kutatsz az emlékeidben, nem fogsz találni egyetlen olyan mondatot sem, amikor ezt kinyilatkoztattad volna, mégis, kell legyen valahol egy eldugott gondolat, amiben úgy ítélted meg, hogy inkább élsz egyedül. Korábbi kapcsolataidból, vagy élethelyzetekből kialakíthattál olyan nézőpontokat, amikkel befixáltad ezt a történetet magadnak. Ilyen értelemben hatással lehet a múlt a jelenedre, vagy akár húzhatsz egy vonalat, és minden reggel új életet kezdhetsz, ha választod.

Szóval nagy eséllyel nem arról van szó, hogy nem találod a párodat, hogy túl magasan a léc, vagy hogy nincs egyetlen normális ember sem a földön, akivel összebútorozhatnál. Lehetséges, hogy te nem engeded meg, hogy megjelenjen az életedben.  Netán olyan kapcsolatokat teremtesz, akikből úgysem lehet semmi. És ez nem azt jelenti, hogy  Jóska-Pista velejéig rossz ember, és az ilyenfélékkel van tele a föld, hanem azt, hogy így tudod bebizonyítani a nézőpontjaid helyességét. Rengetegszer mondtam már, hogy a nézőpontjaink teremtik a valóságunkat.

egyedül vagyok

Ismerd el, amit teremtettél!

Mindaddig, amíg a körülményeket, vagy valaki mást teszel felelőssé, és nem ismered el, hogy minden a te teremtésed, még az is, hogy éppen nincs társad, addig nem tudsz változtatni rajta. Azért, mert ha kiszolgáltatottnak tartod magad egy külső körülménytől, akkor a megoldást is kívülről fogod várni. Várod, hogy csoda történjen, hogy rád találjon. És még az is lehetséges, hogy ott áll már az ajtódban, csak éppen nem nyitod ki neki az ajtót? Nem engeded be, nem fogadod be, mert a korábbi döntésed megakadályoz ebben?

Bár látszólag úgy tűnhet, sohasem csak úgy megoldódnak a dolgok, mindig valamilyen változás következik be benned, ami miatt aztán más jelenik meg a valóságodban. Szóval hatalmas lépés, ha elismered, hogy az ami van, az a te teremtésed!

Két út van, ha változtatni szeretnél!

Vagy kitisztítod a nézőpontjaidat, és választasz valami mást. Vagy választasz valami mást. Sajnos, ha csak tisztogatsz, de nem hozol egy másik választást, akkor ezzel el is töltheted az egész életedet, nagyjából egyet előre, egyet hátra fogsz lépegetni. A dolgozom magamon ezerrel, tisztítást tisztításra halmozok, ez nagyon jól hangzik, viszont ha ez egy ideje így megy, még sincs eredménye akkor érdemes megnézni:

Milyen választásokat nem hozol meg, amit ha meghoznál, megváltozna ez az egész?

Hozzáteszem, a választásaid felülírnak mindent! Szóval nem muszáj tisztítani, ha hajlandó vagy mást választani! Mindegy mi volt a múltban, minden nap egy új kezdet! Rajtad múlik, hogy folytatod-e a tegnapodat ott ahol este abbahagytad, vagy teremtesz valami teljesen mást. Utóbbi mindig egy választással kezdődik.

Ez fontos! Még egyszer:

egyedül vagyok

Adódik a kérdés: Hogyan kell mást választani?

Ez mindig egy nagy kérdőjel, oké, ezt értem, de hogyan csináljam? És ilyenkor várunk valami megoldási mechanizmusra, forduljak Kelet felé, nézzek felfelé a bal szememmel és….

Ennek igazából nincs hogyan-ja, ez inkább egy energia, ami nélkül csak totyorogsz. Egy példával tudnám érzékeltetni a legegyszerűbben. A jövő nyáron szeretnél nyaralni menni, valamilyen egzotikus helyre, de még nincs meg rá a pénzed, és nem is tudod, hogy honnan lesz meg. Egyszerűen biztos vagy benne, hogy előteremted a rávalót, nem parázol, nem mondogatod, hogy de te egy szerencsétlen vagy, akinek nincs pénze, nem bizonytalankodsz, hogy lehet mégsem kéne menni. Azt választod, hogy ott leszel, mindent megteszel érte, amit csak lehetséges, és a többit meg hagyod, hogy alakuljon. Mit érzékelsz olyankor? Van egy tudásod arról, hogy ezt megteremted, nem dolgozol ellene a teremtésednek sem gondolattal, sem szavakkal, és nem teszed jelentőség telivé. Na pontosan ez az amikor választasz valamit.

És akkor el is érkeztünk egy újabb fontos dologhoz!

Ha azt mondod „egyedül vagyok” és ott van mögötte a hiányérzet, amiről az elején beszéltem, akkor jelentőség telivé fogod tenni, hogy megszerezd. Felruházod mindenfélével. Aggatsz rá csili-vili dolgokat, rózsaszín ködbe burkolod, felértékeled. Miközben ezt teszed, a jelen pillanatot meg éppen leértékeled. Most rossz neked, akkor meg jó lesz. Az a helyzet, hogy nem lesz jó. Nem azt fogod kapni, amilyen mesét most írsz róla, és csalódni fogsz. Elképzelsz egy sztorit, és ahhoz ragaszkodsz. Talán észre sem veszed, amikor megérkezik a valódi társ, mert nagyon más, mint a történet a fejedben, hogy milyennek kéne lennie.

És még valami. Amikor segélykiáltás az „egyedül vagyok”, akkor hiányból próbálsz meg teremteni, és ez sohasem jó alap. Ha a társaddal akarod tökéletessé tenni az életedet, akkor függőségbe kerülsz, a másiktól várod, hogy boldoggá tegyen és ez éket ver közétek. Nem vállalod fel az erődet, ami ott van, ami képessé tesz rá, hogy önmagad által legyen teljes az életedet.

Mi lenne, ha nem vennéd be azt, amit a világ sugall feléd, hogy társ nélkül te kevesebbet érsz?

Hányszor értékelted már le magad emiatt?  Mi lenne, ha sóvárgás helyett, inkább élveznéd azt ami van, és elismernéd, hogy teljes vagy egyedül is? Mit tehetnél akkor bele abba a majdani kapcsolatba, amit így teremtesz? Mennyire emelne egy ilyen együttlét mindkettőtöket?

egyedül vagyok

A választás nem örökre szól!

És ez a mi nagy „szerencsénk”!  Pedig nagyon el akarja hitetni velünk a világ, hogy a döntéseknek súlya van, és egy életre szól, és következetesen ki kell tartani mellette. De mi van ha nem? Ha ránézel erre az egészre, és meglátod, hogy valóban volt egy olyan pillanat valamikor, ami az egyedüllét mellett szólt, akkor most, vagy valamikor később megváltoztathatod. Könnyedén, „egy tollvonással”.  És az új választásodat se tedd örök érvényűvé, ne fogadkozz, ne ígérgess. Hagyd nyitva a lehetőségét, hogy bármikor másképp lehessen. Ne az egyedüllét, vagy éppen a párkapcsolat mellett köteleződj el, hanem az életed mellett. Azért, hogy bármikor megjelenhessen valami, ami még nem volt. Nem kell mást választanod, de legyen rá lehetőséged.

Szóval összefoglalva:

  1. Nézz rá, hoztál-e valaha olyan választást, ami ellene megy a vágyaidnak!
  2. Ismerd el, hogy ezt te teremtetted!
  3. Milyen döntésed, ítéleted, következtetésed, számításod van, ami visszatart attól, hogy akárhogy is van, jól legyél?
    Vizsgáld meg, miből teremtesz? Hiányból?
  4. Légy éber arra, mennyire tetted jelentőség telivé a jövőt és jelentéktelenné a jelent?
  5. Ne csak tisztíts, válassz valami mást!

Kicsit hosszú lett ez az írás, ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor hagy ajándékozzalak meg két szuper tisztítással:

Mindenhol ahol bevetted, átvetted, elhitted, hogy te kevesebbet érsz másoknál, mindenhol, ahol jelentőségtelivé tetted a kapcsolatot, és drámává annak hiányát, hajlandó vagy-e elpusztítani, semmissé és nemteremtetté tenni? Pod-poc

Mindent, amit elhittél, eldöntöttél, bevettél, megfogadtál, megígértél, mindenhol, ahol egyetértettél, ellenálltál, reagáltál, minden ami benned van azzal kapcsolatban, hogy milyen a jó kapcsolat, hogyan lesz a tiéd, milyen neked nélküle, és milyen vele, az összes döntésed, ítéleted, számításod és következtetésed amit valaha hoztál ezzel kapcsolatban, azt hajlandó vagy-e visszaszívni, visszavonni, érvényteleníteni, hatálytalanítani, elpusztítani, semmissé és nemteremtetté tenni, isten tudja hányszorosan? Pod-poc

Szeretnéd megismerni az eszközöket amikkel változtathatsz magadon? Akkor várlak Access Bars tanfolyamon>>

Ha több infóra vágysz az Accessről, akkor pedig iratkozz fel itt>>

És itt van 21 tipp is, amire feliratkozhatsz:


Adatkezelési tájékoztató>> 

Ezt az írást, hangfelvételen is meghallgathatod:

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here