Mi ez a fura cím itt? Na jó, egy kicsit erős, viszont nagyon jól szemlélteti a lényeget. Az agyalás az élet megrontója.  Az elménk egy nagyszerű eszköz arra, hogy megjegyezzünk információkat, kiszámoljunk dolgokat, vagy éppen eltervezzünk ezt-azt, viszont semmiképpen sem arra való, hogy megoldjunk vele élethelyzeteket. A gondolat ereje, nem tudatosan használva borzasztóan ártalmas lehet.
Ennek ellenére rengeteget agyalunk, és nem rendeltetésszerűen használjuk az elménket.

Mindig büszke voltam arra, hogy okos kislány vagyok.

Egyszer, az egyik Pranic Healing tanárom, Elke, aki eléggé tisztánlátó volt, megkérdezte tőlem, ugye Kriszta, te sokat gondolkodsz? Egyből elöntött a büszkeség, hogy ó igen, én egy csodás gondolkodó elme vagyok, és rettentően örültem, hogy ezt mások is észreveszik. Elke nagyon jól érzékelte, valóban folyton agyaltam, és azt hittem, hogy ez nagyszerű. Jó pár évnek el kellett telnie, mire felocsúdtam, és felismertem, mennyire gátol engem abban, hogy valóban azt lássam meg, ami van.

A gondolat ereje nem a legnagyobb erő

Amikor azt gondoljuk, hogy „majd én jól kilogikázom, értelmezem, hogy mi itt a helyzet”, akkor bizony hatalmas tévedésben vagyunk, hogy ez lehetséges. Csupán annyit teszünk ilyenkor, hogy miközben az igazságot próbáljuk meg kideríteni, valójában csak egy lehetséges megoldást találunk, és nem biztos, hogy az a leghatékonyabb, vagy  az ami tényleg történt. Ebbe bezavar az a rengeteg hiedelem, korlátozó nézőpont, múltbeli tapasztalat, és ha valamit nem látunk, akkor az éppen a valóság.

Pusztán annyit értünk meg egy adott dologból, amennyit a nézőpontjaink megengednek. Semmi más nem fog a látóterünkbe kerülni, csak az, ami belefér a jelenlegi valóságunkba. És az nem valami sok. Ezáltal az elmén keresztül, csak a múltunkat tudjuk ismételni.

Én is pontosan ezt tettem!

Minden gondolatom abból származott, amit már korábban tapasztaltam, vagy olyasmiből, amit másoktól hallottam. Nem meglepő, ha ugyanazokat a köröket futottam. A gondolat ereje benne tartott egy olyan csapdába, amiből a gondolatok segítségével nem lehet kiszabadulni. Így aztán az agyalás soha nem lehet célravezető. Kell valami más, ami a gondolatnál sokkal erősebb és hatékonyabb. És ez nem más, mint a tudás. A tudásra éberséggel tehetünk szert.

hőlégballon

 

Mit takar a szó, hogy éberség?

Ezt úgy tudnám szemléltetni, hogy kinézel az ablakon, de nem látsz át igazán a sűrű szövésű függönyön, Azt hiszed, hogy azt látod, ami az ablak mögött van, de valójában a függönyt látod. A függöny a nézőpontjaid. Ezt felismerve elhúzod a függönyt, és megnézed mi mindent takart el előled abból, ami mögötte van. Ez az éberség. Amikor azt látod, ami ott valóban van, és nem azt, amit a nézőpontjaid függönye láttatni enged.

Rengeteget gondolkodunk és beszélünk. Arra figyelünk, hogy a másik mit mond, milyen szavakat használ. Aztán értelmezzük a szavait, a saját kialakított nézőpontjainknak megfelelően. Azt, amit mi értünk alatta. És ez, totális tévútra visz. Van ugyanis az, amit a másik számára jelentenek a szavak, és van, amit számodra jelentenek. És a kettő legtöbbször még köszönő viszonyban sincs egymással. Ez rengeteg félreértés forrása.

Amikor éber vagy valamire a gondolat, szavak ereje már nem hat. Lehetnek gondolataid? Igen. De pontosan tudod, hogy azok csak gondolatok, és az nem a valóság. Mert nem a gondolatokra figyelsz, nem a mondatokat, hanem az energiákat érzékeled. Nem agyalsz többé, hanem tudod, amit tudsz. Tisztán.

Mi lenne, ha nem a gondolatokat, és nem a szavakat figyelnéd, hanem az energiát? Azzal nem nyúlhatsz mellé. Ha túllépsz a gondolatokon, ha mögé látsz a szavaknak, akkor érzékeled azt, ami ott van valójába. Az energia nyelvén mindenki kifogástalanul kommunikál. Próbáld ki, milyen az, amikor csak azt érzékeled, ami a gondolatok és szavak mögött megbújik!

Mi a jó ebben?

A gondolatok becsapnak, tévútra visznek. Ha arra figyelsz, hogy mi van a gondolat mögött, akkor megláthatod a valóságot, éber lehetsz a tudásra. Mire lehetsz éber most, ebben a pillanatban?
Mi van a gondolataid hálója mögött? Amit most gondolsz, kombinálsz az igaz? Mi lenne, ha megkérdőjeleznél minden gondolatot? Mi lenne, ha azt érzékelnéd, ami ott van valójában? Mit tudsz?

elefánt a dobozban

 

A gondolat ereje bezár egy dobozba

Pozitív gondolkodóktól gyakran hallani, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, és csak pozitív dolgokat szabad gondolni.  Ez igaz? A gondolatnak van teremtő ereje, vagy annak az energiának, amit a gondolat mögé teszünk? És ha csak pozitív dolgokat gondolunk, de közben az nem a valóság, akkor tudjuk-e mögé tenni azt az energiát, ami megegyezik a vágyunkkal? Egyáltalán nem! Hát ezért nem működhet a pozitív gondolkodás.

Sokkal hatékonyabb elismerni azt, ami van, és ebből a térből lépni tovább abba az irányba, hogy megváltoztassuk.  Vannak lehúzó gondolataid? Ismerd el! Nézz mögé! Mi van ott valójában? Mi mindent tehetsz, hogy egy másik valóságot teremts? És persze az sem rossz, ha az agyalás helyett választasz valami mást.

Azt szoktuk mondani, hogy az Access Bars, a totális agyatlanítás. És ezt úgy értsd, hogy az Access Bars hozzájárul, hogy az elmédet arra használd, amiben a lehető legjobb, és ez nem a folyamatos gondolatfolyam felturbózása. Hatására a gondolataid lecsökkennek, és könnyebben eléred a valódi tudást, ha szeretnéd, és hajlandó vagy ránézni.

Mi a különbség a gondolkodás és a tudás között?

A gondolkodás egy folyamatos, soha meg nem álló kombinálás, ahol a kételkedés, és a bizonytalanság jelen van. A tudás pedig egy magasabb szintű érzékelése annak, ami van. Nincs benne bizonytalanság, kételkedés, nem kell megmagyarázni, csak tudom, hogy az úgy van és kész. Szavakkal nehezebb megfogalmazni, mint érzékelni azt az energiát, ami mögötte van.

Ha úgy érzed, szívesen mennél abba az irányba, ahol a tudásod jelenik meg gondolatok helyett, akkor várlak a következő Access Bars tanfolyamon, vagy egyéni kezelésen.

Ha pedig szeretnél 21 TIPP-et akkor iratkozz fel itt:

Adatkezelési tájékoztató itt >>

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here